Végleg bezárt a múlt héten a Tütü Tangó, Budapest népszerű szórakozóhelye.#<# A kocsmaként és étteremként, koncertek, irodalmi műsorok és gyerekprogramok házigazdájaként ismert Tütünek helyet adó épületet, amelyben irodák, lakások vannak, valamint ott működött a Balettintézet iskolája is, egy befektetői csoport vásárolta meg, amely szállodát kíván létesíteni. A szórakozóhely vezetőit váratlanul érte a döntés, így rendkívüli búcsúprogram szervezésére sem maradt idő. Január 17-én az utolsó nyitvatartási napon így az eredeti műsortervnek megfelelően a Tütühöz szorosan kötődő Besh o Drom zenekar lépett fel. A balkáni és cigány népzenei motívumokat játszó csapat állandó fellépője volt a Tütünek, onnan indult karrierjük, így végül is méltó volt a búcsú a közönségtől. A Tütü várhatóan nem tűnik el a budapesti éjszakai életből, több lehetőség is van költöztetésére, de még bizonytalan, hogy hol és mikor nyílhat meg újra. A műsorszervezők mindenesetre reménykednek, hogy lesz folytatás és kulturális programjaik sem merülnek feledésbe. Az utóbbi idők egyik sikerrendezvénye volt a Tütü Tangó szerelmei címmel folytatott beszélgetés, amelyen Bárdos Deák Ági (ex-Kontroll Csoport, jelenleg az Ági és fiúk zenekar énekese) volt a kérdező, míg a válaszokat hetente más írótól kapta a közönség. A beszélgetésekből utóbb könyv is készült.
- 10:19 X-Faktor: Három esélyt is kapott a mentoroktól egy versenyző, végül Majka vezette le a színpadról
- 10:16 Árvíz: még mindig sok olyan terület van, ahova beszorult a víz
- 10:12 Jón Kalman Stefánsson: Amikor olvasol, az elmében megszűnnek a határok. Ebből is látszik, miért fóliázzák be a könyveket Magyarországon
- 10:09 Nagy meccset játszott, mégsem lehetett boldog a magyar kézis
- 10:04 Kivégezték az ártatlanságát bizonygató férfit, pedig az ügyészség és az áldozat családja is ellenezte az ítélet végrehajtását
- 09:32 Karsai Dániel utoljára arról írt, hogy ő nem szeretne sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni
- 09:15 Messi látványos gólt lőtt a 16-oson kívülről, majd szuperhősként ünnepelt
- 09:13 Sztárban sztár All Stars: Gyerekei édesanyjára emlékeztette Hajós Andrást a Miley Cyrusnak öltözött Peter Šrámek
- 09:04 Fatális baleset végzett a Don-kanyarba vezényelt egység első áldozatával
- 08:47 Donald Trump „értelmi fogyatékosnak” nevezte Kamala Harrist
- 08:26 Sztárban sztár All Stars: Stohl András zokogva értékelte Puskás-Dallos Peti Kaszás Attila-utánzását
- 08:01 Emberi ürülékbe fulladt 100 német nemes
- 07:50 Csodásan hangzó, de újra csak súlytalan díjakat kapott a Liget Budapest, illetve a Magyar Zene Háza
- 07:28 Sztárban sztár All Stars: ismét két előadó búcsúzott a versenytől
- 07:27 Három településen is polgármestert választanak
- 08:01 Emberi ürülékbe fulladt 100 német nemes
- 20:00 „Ez a gyűlölet és harag egyfajta kifejezése a nők iránt” – megmutatta magát a mesterséges intelligencia rémisztő arca Dél-Koreában
- 06:05 Egy éve ilyenkor: egy lengyel pap orgiáján lesérült az egyik résztvevő
- 07:50 Csodásan hangzó, de újra csak súlytalan díjakat kapott a Liget Budapest, illetve a Magyar Zene Háza
- 08:47 Donald Trump „értelmi fogyatékosnak” nevezte Kamala Harrist
- 18:41 Pár héttel az esküvőjük előtt meghalt a vőlegénye, de így is elment a nászútjukra
- 07:03 Könyvfesztivál: két jemenit nem engedtek be Magyarországra, egy orosz programot pedig lemondtak
- 18:01 És Isten megteremté a nőt – 90 éves lett Brigitte Bardot
- 07:27 Három településen is polgármestert választanak
- 17:40 Az irodában estek egymásnak, csak arról feledkeztek meg, ebből a járókelők kint minden látnak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!