Sport

Fazekas-Zur Krisztina 6. lett a brutális versenyen

Állva evezett le 16 kilométert az olimpiai bajnok Kaliforniában, a verseny végén a hatodik helyet szerezte meg.

Erős mezőnyben ért el kiváló helyezést Fazekas-Zur Krisztina a szörfön állva evezők versenyén a kaliforniai Dana Pointban a hétvégén.

A Doheny State Beachen immáron ötödször rendezték meg a 25 ezer dolláros összdíjazású „Battle of Paddle” elnevezésű viadalt, melyre idén több mint ezer, különböző korosztályú és szintű evezős érkezett a világ minden tájáról. A magyar olimpiai bajnok a hosszú távú futamon a hatodik helyet szerezte meg.

A vasárnapi 16 kilométeres hosszú távú versenyen Fazekas-Zur Krisztinát a nyílt tengeren még az időjárás is segítette: nem voltak nagyok a hullámok és a szél sem bizonyult túl erősnek. Végül a hatodik helyre beérve 1 óra 51 perc alatt teljesítette az extrém hosszú távot.

„Életemben először eveztem ilyen sokat megállás nélkül stand up boardon, és nagyszerű élmény volt átlépni a határaimat. Nagyon örülök a helyezésnek!” – nyilatkozta a versenyt követően Krisztina.

A hazánknak Londonban kajak négyesben aranyérmet szerző sportolónő a szombati 7 kilométeres Elite megmérettetésen a döntőbe jutott, azonban egy meglehetősen erős mezőnyben végül a középmezőnyben, a 14. helyen ért célba.

„A döntőben nehéz helyzetben voltam, mert feltámadt a szél, és a hullámok is sokkal nagyobbak voltak. Estem, keltem, de végigküzdöttem. Örülök, hogy sikerült végigcsinálom a versenyt, de tudom, sokat kell még edzenem, hogy egy év múlva a dobogóra állhassak!” – mondta a szombati eredménnyel kapcsolatban Fazekas-Zur Krisztina.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik