Közélet

Idős német házaspárt gázolt halálra a vonat Lellén

A férfi és a nő a balatonlellei vasúti átjáróban szenvedett tragikus balesetet tilos jelzésnél. Egyikőjük elesett, ez okozta a vesztüket.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a két német állampolgár a gyalogosok számára fenntartott átjárón tolta át kerékpárját, amikor egyikük a vasúti síneken elesett. A másik megpróbálta felsegíteni, de a közben odaérkező vonat mindkettőjüket halálra gázolta.

Karsay Kornél, a rendőrség ügyeletes szóvivője az MTI-nek arról is beszámolt, hogy a fonyódi kapitányságról a vasúti szerencsétlenséghez helyszínelni siető, megkülönböztető jelzést használó rendőrautó összeütközött egy parkolóból kihajtó autóval. A balesetben két rendőr és a másik autó sofőrje könnyebben megsérült. Azt vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy ki okozta a karambolt.

A baleset miatt jelentősen késtek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon. A Mávinform közleménye szerint a Nagykanizsára tartó, gázoló vonaton nem sérült meg senki.

A két kerékpáros a jól működő fény- és félsorompó tiltó jelzése ellenére, a csapórudat megkerülve ment a sínekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik