Világpremier színhelye lesz június 21-én este a miskolci Operafesztivál#<#: a 23-áig tartó rendezvénysorozat keretében először csendül fel Verdi összes románca egyszerre. A Liszt Ferenc Zeneakadémia és az olasz Conservatorio di Musica Monopoli hallgatóinak közös előadásában közönség előtt soha nem játszott Verdi-művek bemutatójára is sor kerül, megismertetve a publikumot a kamaratermek és a szalonok Verdijével. Mint azt Hegyi Árpád Jutocsa, a miskolci teátrum igazgatója a világpremier kapcsán a Figyelő Plusznak elmondta, szándéka szerint az évente megrendezésre kerülő – százmilliós büdzsével és évekig veszteséggel tervezett, teljes nevén “Bartók +…” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, s a magyar zeneszerző mellett az idén Verdinek szentelt – rendezvénysorozat olyan helyszíne lesz az operavilágnak, ahol egyszerre, egy helyen mutathatják meg művészetüket a kelet-európai operatársadalom kimagasló reprezentánsai és nagy ígéretei, valamint világsztárok a Bolsojtól kezdve a Scalán át a Metropolitanig. A tervek szerint Miskolc – csakúgy, mint Bayreuth, Salzburg vagy Verona – e fesztivál révén vonzó kulturális ésidegenforgalmi célponttá vál-hat, feledtetve az “acélvárosi” imázst. A chicagói Light Opera Works zenés színházban Marica grófnőt rendező Hegyi Árpád Jutocsa elmondta, hogy arra lenne különösen büszke, ha Miskolc valóban megnyílna a látogatók előtt. “Ha majd a cukrászok is operahősökről nevezik el a süteményeiket, akkor mondhatjuk, hogy a Miskolc szó egyet jelent a jó kedéllyel és a művészettel” – tette hozzá. Az idei, első fesztivál egyébként a 120 éve született Bartók Béla összes színpadi művét és a száz éve meghalt Verdi operáinak legjavát mutatja be olyan sztárok előadásában, mint Cecilia Gasdia, Bruno Pola vagy Jurij Nyecsajev. A fesztivált június 23-án a Nagyszínházban Verdi-gála, míg a Nyári Színházban egy fergeteges operabál zárja.
- 00:19 Meghalt Karsai Dániel
- 23:01 A Barcelona váratlan pofonba szaladt bele a bajnokságban
- 21:35 Hiába az ígéret és az olcsó jegyek, kikapott a Debrecen
- 21:26 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 28.
- 21:08 Nemzeti Sport: Engedély nélkül használta a Tisza Párt a Marco Rossival készített fotót
- 20:58 A címvédő elleni szuperrangadó az első meccs, amit nem nyert meg Kompanyval a Bayern München
- 20:26 Szalah és Szoboszlai is kihagyott egy nagy helyzetet, de így is élre állt a Liverpool
- 20:00 „Ez a gyűlölet és harag egyfajta kifejezése a nők iránt” – megmutatta magát a mesterséges intelligencia rémisztő arca Dél-Koreában
- 19:57 Egy amerikai nő pénzt rejteget idegeneknek a szupermarketben
- 19:56 Budapesten tüntettek a világhírű környezetvédő bebörtönzése ellen
- 19:33 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:27 Deutsch Tamás: Magyar Péter az új Gyurcsány
- 19:25 Románveréssel készült a részben hazai rendezésű Eb-re a női kéziválogatott
- 19:01 Hogyan ásta el magát András herceg, amikor megpróbálta kimagyarázni a szexbotrányát?
- 18:54 Ez a szobanövények leggyakoribb betegsége
- 16:58 45 évet töltött a halálsoron egy japán férfi, 88 éves korában a bíróság kimondta, koholt vádak alapján ítélték el
- 11:58 Egyre több a baleset, torlódás az utakon
- 20:00 „Ez a gyűlölet és harag egyfajta kifejezése a nők iránt” – megmutatta magát a mesterséges intelligencia rémisztő arca Dél-Koreában
- 16:56 Születésnapi ünnepség miatt utazott Csehországba Orbán Viktor
- 11:51 A XVI. kerület fideszes polgármestere saját ügyeletet szervez október 1-jétől
- 14:54 Taxis büntetőfékezett, miután a forgalomtól elzárt területen előzött
- 18:01 És Isten megteremté a nőt – 90 éves lett Brigitte Bardot
- 17:40 Az irodában estek egymásnak, csak arról feledkeztek meg, ebből a járókelők kint minden látnak
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 16:20 Mit tud ez a napszemüveges, szigorú nő, amivel átformálta a kilencvenes éveket?