Közélet

Zsebtolvajt fogtak a nyomozók

Egy mobiltelefont lopott el a többszörös visszaeső. A Nyugati téri aluljáróban figyeltek fel rá a rendőrök.

A nyomozók követni kezdték a férfit, aki a kabátja zsebéből elővett egy mobiltelefont és az aluljáróból  a pályaudvarra tartva azt nézegette, vizsgálgatta. Mivel feltehető volt, hogy a telefon bűncselekményből származik, a rendőrök igazoltatták a férfit, aki a  készülék eredetére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy azt nem sokkal korábban  egy ismeretlen férfitől vette.

A mobiltelefon adatai alapján a nyomozók hamar  megtalálták  a jogos tulajdonost, aki elmondta, hogy készülékét kb. fél órával korábban ellopták kézitáskájából, nagy valószínűséggel az Astoria aluljáróban. Az igazoltatott  férfinél talált mobiltelefont a sértett egyértelműen felismerte, és a kárt 30 ezer  forintban határozta meg.

A zseblopási nyomozók a térfigyelő kamerák felvételei alapján utóbb megállapították,  hogy az elfogott O. Zoltán  az Astoria aluljáróban több járókelő után is megindult, majd  egy kezében fekete táskát  tartó férfi után sietett, a lépcsőnél utolérte, majd a táskát megfogta. Ekkor emelhette el a mobilt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik