A maastrichti ütemezés szerint az euró 2002. január elsejével kerül forgalomba, júliusra pedig be kell fejeződnie a teljes áttérésnek az egyes országok közigazgatásában is a nemzeti valutákról a közös pénzre.#<# Mintegy 70 milliárd darabnyi pénzérméről van szó, amelyeket Európa-szerte már jól ismernek, ám az új év első napjaiban külföldre utazó magyarok többsége még viszonylag kevés információval rendelkezik a kézzelfogható fizetőeszközről. Pedig a közös pénzre kiírt pályázat annak idején igen széles sajtónyilvánosságot kapott, hiszen a nyertes "mű" alkotója nem is klasszikus értelemben vett képzőművész. A belga Luc Luycx, akinek díjnyertes pályamunkáját 24 ezer ecu-vel jutalmazták, a belga királyi pénzverde számítástechnikai programozója, ám mind a zsűri, mind a közvélemény-kutatások az általa megrajzolt eurót tartották a harminchat beérkezett pályázat közül a legjobbnak. A zsűri azt vizsgálta, hogy az adott kerettémák - az Európa egységét szimbolizáló építészeti és absztrakt motívumok, európai személyiségek - miként valósultak meg a tervezetben. A megvalósíthatóság is fontos szempont volt, például, hogy a pénzérmék hány százalék nikkelt tartalmazhatnak, illetve hogy a vakok és a rosszul látók miként ismerhetik fel a különböző címleteket. A fémpénzek kollekciója egyébként nyolc címletből - 1, 2, 5, 10, 20, 50 centesekből, illetve 1 és 2 eurósból - áll. Egyik oldalukon az egységes európaiságot jelképező emblémát láthatunk, ám a túloldalon ne keressünk egységet, mert azt a felületet a tagállamok egyéni megfontolások alapján alkothatták meg. A papírpénzek szériája hétdarabos, amelyek eltérő színűek és nagyságúak. Az 5, 10, 20, 50, 100, 200 és 500 eurós címleteken antik és modern építészeti motívumok láthatók. Az euró szimbóluma, a stilizált "e" betű a görög epszilonból származtatható, a két párhuzamos vonal egyesek szerint a stabilitást, mások szerint a dollárral történő rivalizálást testesíti meg. Amit még jó tudni: a szakemberek szerint az eurót nemigen lehet majd hamisítani. Addig is azonban - ha csak egy bécsi karácsonyi bevásárlás során is - lehetőleg adjunk túl maradék kifutó valutáinkon.
- 18:19 Kész a vádirat: 18 milliárdra ugrott a végső kárérték a pünkösdisták csalási ügyében
- 18:04 Titokzatos föld alatti építményt találtak a gízai piramisok mellett
- 17:24 Lehet jönni nadrágszíjjal - Deutsch Tamás is részt vesz a listavezetői vitán
- 17:07 Ritka kincset találtak útépítési munkálatok közben
- 16:54 Bontják az illegális stégeket a Balatonnál
- 16:51 Az Izrael és a Hamász között zajló háború szétszakítja az amerikai egyetemeket is
- 16:24 Közmunkára ítélte a bíróság a DK politikusát
- 16:01 A hadseregnek a vezérkari főnök szerint már nem békefenntartásra, hanem konfliktusra kell felkészülni
- 15:54 Szándékosan átverik az embereket egyes mesterséges intelligenciák
- 15:50 „Azért kellett meghalnia, mert rossz csapatnak drukkolt" – egyre gyakoribbak a tragédiák a görög futballban
- 15:30 Matolcsy a BME díszpolgára lett
- 15:00 Szijjártó „Peti bácsival" smúzolt Londonban Ron Werber egykori MSZP-s tolmácsa
- 14:52 Még az amerikai elnökök is tartottak az FBI „örökös” vezetőjétől
- 14:38 Gyönyörű fotón a Balaton feletti sarki fény
- 14:24 Állítólag visszavonult a nyomtalanul eltűnt olasz teniszező
- 16:01 A hadseregnek a vezérkari főnök szerint már nem békefenntartásra, hanem konfliktusra kell felkészülni
- 10:01 Sándor Zsuzsa: De most tényleg, szemet szemért 2024-ben?
- 09:54 Súlyos vonatbaleset Buenos Airesben, legalább kilencvenen megsérültek
- 11:10 Rengeteg kommentet generált Meghan Markle Nigériában viselt ruhája a nevében rejlő irónia miatt
- 12:00 Mit lehet szeretni a hetvenes évek házain?
- 10:15 Eurovízió 2024: a holland indulót kizárták
- 07:17 Kampányhirdetések: brutális fölényben van a kormányoldal, miközben Magyar Péter egy fillért sem költött a Facebookon
- 06:00 Borzalmas dolgokat vallott be a netet felrobbantó ruhafotó készítője
- 09:05 Befeketítették első királynénk emlékét
- 07:18 Kína-szakértő: Az aláírt beruházáscsomag egyelőre csak egy „szándéknyilatkozat”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!