Nicole Telles, a massachusettsi Prestige autómosó és benzinkút alkalmazottja szeretette volna megkönnyíteni a rendőrség munkáját, ezért saját maga nézett utána annak a 20 éves srácnak, aki pár nappal korábban kirabolta a töltőállomást.
A szóban forgó fiatalember a kút mosdójának faláról tépett le egy lapos képernyős tévét, amit a pólója alá rejtve vitt ki a boltból. Telles szerint az ügy túlságosan kisstílű volt ahhoz, hogy a rendőrég komolyabb forrásokat is bevessen, ezért úgy gondolta, megkönnyíti a dolgukat. A pénztár melletti kamera felvétele alapján kiderítette az elkövető nevét, majd a Facebook segítségével rá is talált a srácra.
„Megtaláltam az oldalon, a kép alapján hasonlított, ezért ismerősnek jelöltem. Pár nap múlva visszajelölt, akkor tudtam megnézni minden fotóját, és akkor már biztos voltam benne, hogy megtaláltam a srácot” – meséli a hölgy.
Telles főnöke első körben próbált engedékeny lenni, és levelet írt a fiúnak – amennyiben visszahozza a tévét, nem lesz folytatása az ügynek. „Aztán törölt az ismerősei közül, úgyhogy innen már egyértelmű volt, hogy nem akarja visszaadni, amit elvett” – magyarázta Telles, aki végül a rendőrségnek is megmutatta a házilag összegyűjtött nyomozati anyagot.
A fiatalembert a massachusettsi rendőrség az eléjük tárt bizonyítékok alapján letartóztatta.
AJÁNLOTT LINKEK:
Ne jelöld vissza, ha kiraboltad! – angolul (MSNBC.com)