Lassul a működőtőke-beáramlás Magyariországra.#<# Sőt, a hozzánk bejövő idei 2 imilliárd dolláros várható összeggel szemben Csehországban 4, Lengyelországban pedig akár 8 milliárd dollár is lehet az ilyen invesztíciók értéke. Mindennek azonban az OECD szerint csupán az az oka, hogy Budapest az elmúlt tíz évben jóval gyorsabban haladt előre a privatizációval, mint a régió többi országa, s az utóbbiak most hozzák be a lemaradást. A fentebb szereplő három ország, miközben versenyt fut a külföldi tőkéért, egyaránt az Európai Unióba (EU) tart. Ott pedig – dacára a múlt évben bekövetkezett kedvezőtlen világgazdasági fejleményeknek – egyelőre biztatóak a befektetői tendenciák. Az unión kívüli országok 2000-ben 27 százalékkal több működőtőkét vittek az EU-térségbe, mint egy évvel korábban, míg a tizenötök 12 százalékkal növelték befektetéseik volumenét a világ fennmaradó részén. Ám a leglátványosabban a tagországok közötti tőkeáramlás bővült 1999-hez képest: az Eurostat szerint több mint 50 százalékkal. Az EU-tagországok 2000-ben összesen 770 milliárd eurónyi befektetést valósítottak meg más országokban, mégpedig 60 százalékban az unió valamely másik tagállamában. A maradék mintegy fele egyetlen országba, az Egyesült Államokba áramlott. Amerika fordított irányban, befektetőként is a legjelentősebb partner: az EU-ban tavaly a nem tagországokból származó invesztíciók közel 80 százaléka onnan származott. Az EU-tagok a hozzájuk érkező, összesen 620 milliárd eurónyi befektetés 80 százalékát mindazonáltal valamelyik tagországnak köszönhetik. Az uniós tőkeforgalomban 226 milliárd euróval tavaly a fő kihelyező Nagy-Britannia volt, míg a második helyet 187 milliárd euróval – az előző évi összeg duplájával – Franciaország szerezte meg. Ketten együtt a tizenötök múlt esztendei befektetéseinek több mint a felét jegyzik. Az első számú fogadó ország pedig Németország: a legnagyobb tagállamban 2000-ben az EU-ba áramló külföldi tőke több mint 30 százaléka lelt otthonra.
- 22:57 Évtizedeket kell várni, hogy ilyen Roma-győzelmet lásson az ember
- 21:53 Hadházy: Orbán véget nem érő melóról posztolt, de közben Indiába utazott
- 21:34 „Eléggé feldúlt vagyok” – dühösen nyilatkozott a Manchester United edzője
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2025. 01. 05.
- 20:31 Elon Musk a német belpolitika után a briteknél is előállt egy konkrét öltettel
- 20:26 Bayer Zsolt Fábry Sándornak: „Kossuth-díjat? Mire?”
- 20:14 Adrien Brody: Büszke vagyok arra, hogy képviselhetem az amerikai álmot
- 19:30 Őrült meccsen rabolt pontot Liverpoolból a Manchester United
- 19:17 Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert evakuáltak
- 19:15 Eddig 32 delfin esett áldozatul az orosz tankerekből kiömlött fűtőolaj miatt
- 19:05 Gótikus Stockholm-szindrómába taszít az új Nosferatu vámpírja
- 19:00 Sokba kerülhet, ha kifogott védett halat viszünk haza
- 18:39 Megüresedett egy pad az NB II-ben, 28 edző jelentkezett a posztra
- 18:38 Kiretusálták a német külügyminiszternőt szíriai tárgyalásának hivatalos fotóiról
- 18:32 Tényleg lehet bérgyilkost fogadni az interneten?
- 17:23 Felrobbant egy Boeing kereke felszállás közben
- 13:49 Elpusztult a farkasok királynője
- 12:15 Keresi a rendőrség azt a sofőrt, aki a hajnali autós üldözés közben balesetet okozott Budapesten
- 20:14 Adrien Brody: Büszke vagyok arra, hogy képviselhetem az amerikai álmot
- 11:45 Lázár János a Kutya Párt úttestre festő aktitvistájáról: Akár azonnal ki is rúgathattuk volna
- 14:49 A Batthyány térnél ivott a Dunából a görögkatolikus főpap
- 15:53 Új ukrán támadás indult Kurszk közelében, Kijev szerint meglepték az oroszokat
- 15:30 Jócskán megelőzte korát az elfeledett magyar zseni
- 15:08 Részletre is megvásárolhatóak a Sziget-bérletek
- 15:05 Elpusztult Perry – róla mintázták a Shrek minden lében kanál szamarát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!