vettek részt a szombati szakszervezeti nagygyűlésen. Fellépésük a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen emberileg érthető.#<# Ugyanakkor a gazdaság talpra állásával párhuzamosan egyre több cég képes a nap 24 órájában munkát adni alkalmazottainak. A kereskedelemben kiéleződött a verseny, olyannyira, hogy a vasárnapi nyitva tartás az elmúlt évtized végére a legtöbb helyen általánossá vált, sok helyen egy percre sem zárnak be. A hosszú, a csúsztatott, az éjszakai műszakok, a biológiai órától való tartós eltérés rendkívüli módon leterheli az ember idegrendszerét, fizikai állóképességét és persze komoly gondot okoz a családi élet szervezésében is. Nem lehet tehát a világtrendekre való hivatkozással egyetlen legyintéssel elintézni a szakszervezeti követeléseket, vagy szemet hunyni azok fölött az (elsősorban egyházi körökből származó) érvek fölött, amelyek elítélik a folyamatos munkarendet, és a családok szétzilálódásától a önkizsákmányolásig sok szempontot felvetnek. Ugyanakkor a modern társadalom lényege éppen az, hogy szabályozott kereteket ad eltérő érdekű szereplőinek működéséhez. Tény, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedben a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben voltak, amivel a munkáltatók – nem minden esetben, de gyakran – visszaéltek. A hét végi és éjszakai munkára fogott dolgozó érdekei védelmében nem számíthatott sem az államra, sem a szakszervezetre, ráadásul örült annak, ha egyáltalán volt munkája. A tartós növekedés periódusában talán már a munkavállalók kiszolgáltatottsága sem olyan egyoldalú. Ezért most a foglalkoztatás határait kijelölő szabályokra van szükség. Olyanokra, amelyek miközben világosan megjelölik a munkáltató számára, meddig mehet el, nem szállnak szembe a világtendenciákkal. Másrészről a munkáltatók számára egyszerűbbé és rugalmasabbá teszik a munkaerő alkalmazásának szabályait. Olyanokká, amelyek gyors (de emberséges) alkalmazkodást tesznek lehetővé a piacon éppen uralkodó viszonyokhoz. Ha nem így lesz, az súlyosan sérteni fogja az itteni cégek nemzetközi versenyképességét. Elengedhetetlen továbbá az is, hogy a parlament ne csak jogszabályokat alkosson, de az illetékes hatóságok be is tartassák a törvényeket. Ám ami talán még ennél is fontosabb: szükség van olyan szakszervezetekre, amelyek nem kizárólag az utcán harcolnak a kormány által előterjesztett jogszabállyal szemben, hanem a munkahelyeken nyújtanak valódi segítséget az egyenként kiszolgáltatott munkavállalóknak.
- 18:06 Karácsony távozó kabinetfőnöke: Az elmúlt években voltak olyan kanyarok, amikben néha én is beleszédültem
- 18:01 És Isten megteremté a nőt – 90 éves lett Brigitte Bardot
- 17:40 Az irodában estek egymásnak, csak arról feledkeztek meg, ebből a járókelők kint minden látnak
- 17:21 Gulácsi tizenegyest védett, az RB Leipzig hengerelt
- 16:58 45 évet töltött a halálsoron egy japán férfi, 88 éves korában a bíróság kimondta, koholt vádak alapján ítélték el
- 16:56 Születésnapi ünnepség miatt utazott Csehországba Orbán Viktor
- 16:55 160 köbméter hulladékot szedtek össze a Mecsekből
- 16:39 „Olyan boldog voltam, amiért segítettem a férjemnek teherbe ejteni a legjobb barátomat”
- 16:39 Bűzlik az ivóvíz a Balatonnál
- 16:32 Hihetetlen rekord, zsinórban harmadik bajnokin szerzett egy perc alatt gólt egy csapat
- 16:31 Ki veheti át a Hezbollah vezetését?
- 16:20 Mit tud ez a napszemüveges, szigorú nő, amivel átformálta a kilencvenes éveket?
- 15:57 A veszprémi kézisek tönkre verték első ellenfelüket a klubvébén
- 15:53 Tengerbe borult egy illegális bevándorlókat szállító hajó a Kanári-szigeteknél, sok a halott és az eltűnt
- 15:27 Az Arsenal után a Newcastle is útját állta a címvédőnek
- 13:13 Kilenc órányi repülés után ugyanott landolt a gép, ahonnan elindult
- 07:43 Egy hatos csomag sörért és némi készpénzért adta volna el csecsemőjét egy arkansasi pár
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 05:54 Több mint kétszer annyi idős, mint a lánya, mégis nővéreknek szokták nézni őket
- 14:54 Taxis büntetőfékezett, miután a forgalomtól elzárt területen előzött
- 09:54 Sajnálatos kapcsolódási pont van Maggie Smith és Michael Gambon halála között
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 06:50 Balog püspök reméli, nem túl nagy kockázat a barátsága
- 07:26 Ázsia Expressz: Till Attila és Stohl András búcsúztak a versenytől