Gazdaság

A DT és a Matáv jövője – Biztos befektetés

Novemberre ígéri az adósságai mérséklését szolgáló "menekülési terv" kidolgozását a Deutsche Telekom (DT). A kelet-európai befektetések, köztük a Matáv Rt. eladásával nem számolnak.

Feltehetően nem voltak álmatlan éjszakái Straub Eleknek, a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatójának. Annak ellenére aludt nyugodtan a német DT legsikeresebb befektetései között számon tartott vállalatcsoportot évek óta irányító menedzser, hogy cége eladó sorba kerüléséről sokat hallhatott az elmúlt időszakban. Az egyik hazai mobiltelefon-szolgáltató első emberének hónapokkal ezelőtt napvilágot látott nyilatkozatából kitűnt, komoly valószínűségét látja egy ilyen tranzakciónak, néhány hete pedig egy internetes médium már azt is hírül adta, hogy a Matáv eladását augusztus 21-én jelenti be a tulajdonos.

A DT és a Matáv jövője – Biztos befektetés 1ARANYTOJÁST TOJÓ CÉG. A várakozás megalapozatlannak bizonyult. A Matáv menedzsmentjének tagjain egyébként a megbízható forrásokra, köztük a DT ideiglenes elnökének, Helmut Sihlernek a nyilatkozataira hivatkozó sajtóhírek ellenére egyetlen percig sem látszott az idegesség. A legnagyobb hazai távközlési szolgáltatónál és versenytársainál a telekom piacot valamelyest ismerő szakemberek ugyanis nem igen tudták elképzelni, hogy az elmúlt években jó gazda módjára viselkedő DT pillanatnyi zavarában “levágja az aranytojást tojó tyúkot”. Ez az esélylatolgatás ráadásul kiegészült azzal is, hogy a Matáv illetékesei tudták: a DT augusztus 21-én biztosan nem az ellendrukkerek által várt önpusztító lépésről, hanem első félévi eredményeiről számol be.

A Matáv eladásával kapcsolatos híreszteléseket látszólag a telekom elemzők sem vették igazán komolyan. Üzleti logikával ugyanis nehezen lehet megmagyarázni, hogy a jelenlegi piaci körülmények között a DT miért is válna meg egyik valóban értékes befektetésétől. A becslések szerint a német óriás közép- és kelet-európai régióban működő érdekeltségei együttesen hozzávetőleg 3 milliárd euró forgalmat hoznak; ennek mintegy kétharmada a magyarországi vállalkozásoktól folyik be. Ugyanakkor a kedvezőtlen tőzsdei megítélés miatt a Matáv eladásából optimális esetben sem származhatna 2 milliárd eurónál nagyobb bevétel. Az elemzők nem kételkedtek benne: a DT illetékesei is tisztában vannak vele, hogy ilyen alacsony áron nem érdemes megválniuk a magyar piacon átlagosan 70 százalékos részesedéssel rendelkező, piacvezető és még a liberalizáció megindulása után is nyereségesen működő távközlési cégtől.

NYÁRIMIKULÁS. Persze a legmagabiztosabb szakértők sem lehettek teljesen meggyőződve róla, hogy a DT új irányítói nem tartogatnak valamilyen meglepetést a távközlési piac számára. Annyit ugyanis már előzetesen is sejteni lehetett, hogy a német vállalat az idei első hat hónap eredményeivel nem lehet maradéktalanul elégedett. Hogy mennyire nem, az azonban csak augusztus 21-én derült ki, amikor Helmut Sihler egyfajta nyárimikulásként “előhúzta zsákjából” a DT legfrissebb eredményeit. Nos, a számok az elemzők legpesszimistább várakozásait is alulmúlták. A gyorsjelentés szerint a cég 2002 első hat hónapjában 3,89 milliárd eurós veszteséget termelt, csaknem tízszer annyit, mint az előző év megfelelő időszakában, amikor a veszteség csupán 394 millió euró volt. Mindez azonban nem tántorítja vissza a DT-t az adósságállományának mérséklésével kapcsolatos célkitűzésektől. Június végén az adósság 64,2 milliárd euró volt, 7 milliárd euróval kevesebb, mint 2001 végén. Az adósságcsökkentést szolgáló lépéseknek persze ezzel még nincs vége. S addig nem is lesz, amíg a DT adósságállománya 50 milliárd euróra, vagy az alá nem csökken. Márpedig ahhoz, hogy ezt elérjék, további takarékoskodásra, esetleg piaci visszavonulásokra lesz szükség.

Az elmúlt hetekben a piaci szereplők és elemzők folyamatosan találgatták, hogy a német társaság milyen eszközöket vet majd be szorongató helyzetének javítására. (Feltehetően ennek az ötletelésnek a során merült fel a Matáv eladásának a lehetősége is.) Az adósságcsökkentés új stratégiai tervének az elkészítését a társaság ideiglenes menedzsmentje november végére ígéri. Arról, hogy pontosan mit is tesznek majd, az illetékesek egyelőre nem nyilatkoztak, igaz a lehetőségeket ennek ellenére felvázolták. Biztosnak lényegében csupán a bonni kábeltévé-vállalkozás, illetve bizonyos ingatlanok és eszközök eladását mondották.

A DT és a Matáv jövője – Biztos befektetés 2Az ígéretek szerint a Matávtól és a többi régiós vállalkozástól a DT a jövőben sem válik meg. Ilyen elképzelés a fogadkozások szerint novemberre elkészülő stratégiai tervekben sem szerepel majd. Ezzel szemben nagy a valószínűsége annak, hogy túladnak a tavaly 35 milliárd dollárért megvásárolt amerikai mobiltelefonos cégen, a VoiceStream Wirelessen. Helmut Sihler azonban ezzel kapcsolatban is figyelmeztetett: konkrét tárgyalásokról egyelőre nincs szó, az eladásról csupán mint lehetőségről beszélnek.

A hivatalos magyarázatok szerint a lépést leginkább a VoiceStream kedvezőtlen pénzügyi eredményei indokolnák: a cég vesztesége az utolsó gyorsjelentések szerint meghaladta a 296 millió dollárt. Ugyanakkor az amerikai cég esetleges eladása – a DT-nél a közelmúltban lezajlott személyi változások fényében – felérne egy stratégiai irányváltással is. A VoiceStream megvásárlása ugyanis a DT globális szolgáltatóvá válását célzó stratégia, a néhány hete leköszönt Ron Sommer elnök nevével fémjelzett irányvonal fontos állomása volt. A globális szolgáltatóvá válás, vagyis a DT amerikai jelenlétének megteremtése annak idején akkora prioritást élvezett, hogy Sommer – egyes szakértők szerint – értékénél hajlandó volt 20 milliárd dollárral többet fizetni a VoiceStream csomagjáért.

NYÚL A KALAPBAN. Mára azonban a prioritások megváltoztak. A DT most fontosabbnak tartja a pénzügyi egyensúly helyreállítását. Ha kell, a Voice-Streamet eladják, s a globális szolgáltatóvá válás akár le is kerülhet a napirendről; a cég beérheti az európai szolgáltató címmel is. A múlt heti bejelentések a befektetők átmeneti megnyugtatásához elegendőek voltak. Ez a nyugalom azonban éppen annyira átmeneti lesz, mint amennyire ideiglenes a DT jelenlegi vezetése is. A szakértők úgy tartják: stratégiai döntéseket megbízott vezetők a legritkább esetben hoznak. Vagyis a Sihler irányítása álló menedzsment csak akkor vállalkozhat a DT novemberre beharangozott stratégiai koncepciójának összeállítására, ha véglegesítik. Addig a közép- és kelet-európai befektetések megtartását tartalmazó ígéreteket sem szabad fenntartás nélkül kezelni. Egy, a jelenlegi ideiglenes vezérkartól gyökeresen eltérő összetételű DT-mendzsment ugyanis bármikor “elővarázsolhat a kalapjából” egy olyan stratégiai koncepciót, amelyben helyet kapnak ma megtartandónak minősített cégek – így például a Matáv – teljes, vagy részleges eladása is.

Márpedig egy ilyen lépés alapjaiban változtatná meg a magyar távközlési piacon az erőviszonyokat. Elég csak arra gondolni, mit jelentene a Matáv és a Westel szétválasztása. A Matáv eladásával kapcsolatos találgatások keretében felvázolt forgatókönyvekben kivétel nélkül szereplő lépés nyomán a két cég rövid idő alatt szembekerülne egymással. A Matáv tőzsdei megítélése akkor is lényegesen kedvezőtlenebbé válna, ha a mobiltelefon-szolgáltató kiszervezését megtérítenék a telefontársaság részvényeseinek. Ezzel párhuzamosan azonban a Westel is nehezebb helyzetbe kerülne, hiszen egyedül kellene “megküzdenie” mobiltelefonos és vezetékes konkurenseivel.

Az elemzők elismerik, hogy mindez jelenleg nem több a lehetőségek puszta latolgatásánál. Ami viszont tény: a Matáv versenytársai a DT látszólag stabil régiós befektetési politikája miatt kissé csalódottak. Ennek ellenére a legtöbben egyetértenek abban, hogy a múlt heti bejelentések után a Matáv eladásának rendkívül csekély a valószínűsége. Elemzők ugyanakkor úgy vélik, a szinte minden területen nehézségekkel küzdő DT számára a kedvezőtlen piaci körülmények és a liberalizáció okozta kellemetlenségek mellett is eredményesen működő Matáv egyfajta mintavállalattá válhat. Éppen ezért nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy a “DT kistigrisének” megtisztelő címét megszerző Matáv egyes vezetői, különösen Straub Elek elnök-vezérigazgató személye, alaposan felértékelődik az éppen irányító testületeinek újjászervezésén munkálkodó német vállalatnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik