Közélet

Pécsi lövöldöző: egymással csatáznak a szakértők

A legfrissebb vélemény enyhe fokú korlátozottságot állapított meg. Elnapolták a tárgyalást, nem lesznek ma perbeszédek.

Enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében a pécsi egyetemi lövöldözés vádlottja a harmadik szakértői vélemény szerint, amelyet az ügy szerdai tárgyalásán olvastak fel a Baranya Megyei Bíróságon.

Az anyag készítői szerint G. Ákos – aki két évvel ezelőtt pisztollyal megölte egyik csoporttársát, három embert pedig megsebesített – nem skizofrén. Személyiségzavara van, tettét beszűkült tudatállapotban követte el, az úgynevezett tudatborulás nem következett be nála.

A védelem szakemberei korábban azt állították, hogy súlyos, a nyomozóhatóság által felkért szakértők viszont azt, hogy csak enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében.

Mivel az ügyész szerdán a harmadik szakértői vélemény készítőinek meghallgatását, a védő pedig a vélemény kiegészítését és az ügyben eljáró összes ideg-elme szakértői csoport párhuzamos meghallgatását indítványozta, a bíróság december 15-re elnapolta a tárgyalást, így a perbeszédekre szerdán nem kerülhetett sor.

A vádlott védője szerint a harmadik szakértői vélemény nem adott választ arra, milyen eltérések és ellentmondások vannak az első két szakértői anyag között, ehelyett a készítők előálltak egy újabb szakvéleménnyel, ami nem is volt feladatuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik