Mostanában az egész hazai filmes szakma szembekerül azzal a kérdéssel, hogy merre tart a magyar filmgyártás.#<# Egyfelől a dotációs rendszerhez ragaszkodó alkotók mind több állami forrást és mind kevesebb hatalmi beleszólást követelnek munkájukhoz, míg jó néhány rendező, produceri iroda és forgalmazó a piacorientált közönségfilmek gyártása mellett teszi le a voksát. Tény, hogy amikor egy-egy produkciónál meglódul a központi támogatói hajlam, azok, akik nagyságrendekkel kevesebbet kapnak, érthetően ágálnak az egyenlőtlenség miatt. Ugyanakkor nem fenékig tejfel a kereskedelmi alapokon nyugvó filmgyártók élete sem, hiszen az összekilincselt pénzekkel bizony alaposan elszámoltatják őket a befektetők. Mindez azért érdekes most, mert az ezen a területen úttörő Kálomista Gábor Sobri Jóskáról készít filmet. Kálomista egy itthon eleddig ismeretlen árukapcsolásos módszertől remél sikert és üzleti profitot: nevezetesen a nagyjátékfilm anyagából párhuzamosan hatrészes tévéjáték-sorozat készül, amely a hírek szerint az m1-en kerül adásba. Kálomista Gábor igencsak nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen olyan területről kell a drága kosztümös filmhez az anyagiakat előteremteni, amely a tavalyi magyar filmterméshez is csak „mindössze” bő 700 millió forinttal járult hozzá. Magyarországon ugyanis a befektetők kezdenek leszokni arról, hogy jól csengő nevek bemondására nyissák meg pénztárcájukat: ma egy Koltai Róbertnek ugyanúgy végig kell kilincselnie a pénzembereket, mint mondjuk a külföldön rangos fesztiválokon díjnyertes Tarr Bélának (akinek Werckmeister harmóniák című alkotása ugyan külföldön sikert sikerre halmoz, itthon viszont a 400 milliós költségvetésbe belerokkant a gyártó cég). A Sobri Jóska rendezője egyébként azt tartja, hogy a magyar filmnek a hazai piacból kell megélnie. Az igazi siker és a profittermelés a szakma szerint egyébként a központi támogatás teljes hiánya esetén félmillió fizető nézőnél kezdődik – ezt eleddig meg sem közelítették a hazai alkotások jegyeladásai.
- 03:33 Ilyen gólt még nem láttak az Old Traffordon, de csak egy pontot ért
- 00:00 Lépésről lépésre: a pénzügyi tervezés
- 22:51 A Veszprém vért izzadt a győzelemért, a Szegedet jól megverték
- 22:38 Női kézivébé: egy csapat már bejutott a negyeddöntőbe
- 21:40 Ezek a hatos lottó december 4-ei nyerőszámai
- 21:23 A nap legfontosabb hírei – 2025. december 4.
- 21:13 Segíti vagy tönkreteszi a labdarúgást az öt csere?
- 21:08 Bukott rajta, de 10 milliárd forint körüli összegért túladott a Matolcsy-kör New York egyik legdrágább lakásán
- 21:06 40 milliárd forintból épít újjá egy szellemfalut a magyar kormány Azerbajdzsánban
- 20:39 Ott az újabb ezüst: Ábrahám Minna második a rövidpályás úszó-Eb-n
- 20:07 Felléphet Izrael az Eurovízión, több ország bojkottálja az eseményt
- 20:02 G.w.M: Szeretnék műsorvezető lenni, van ilyen affinitásom
- 19:45 RTL: Hat nappal a szabadulása előtt halt meg egy rab a veszprémi börtönben – agyonverhették
- 19:33 Sárkány Zalán óriási országos csúccsal ezüstérmes az úszó-Eb-n
- 19:14 Závecz: A teljes népességben 5, a biztos pártválasztóknál 9 százalékpont a Tisza előnye
- 21:06 40 milliárd forintból épít újjá egy szellemfalut a magyar kormány Azerbajdzsánban
- 19:01 Der Spiegel: Macron figyelmeztette Zelenszkijt, hogy az amerikaiak elárulhatják Ukrajnát
- 16:52 Odalépett a zebrán eleső és felállni képtelen emberhez egy nő, és elvette tőle a pénzét
- 16:30 Holtan talált egy MÁV-dolgozó egy embert Érdnél, a férfi kiugorhatott egy vonatból, vagy egy szerelvény üthette el
- 21:08 Bukott rajta, de 10 milliárd forint körüli összegért túladott a Matolcsy-kör New York egyik legdrágább lakásán
- 18:54 Női orgazmus: misztérium vagy befektetés?
- 17:14 Csak további kérdéseket szül Lázár magyarázata a balul sikerült moszkvai tolmácsolásról
- 12:26 Meg akarta akadályozni a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője, hogy a hatóságok bejussanak a volt igazgató irodája mögött lévő fürdőszobás szobába
- 12:40 Elszakították anyjától, és szörnyű körülmények között tartották a tiszafüredi tigriskölyköt
- 18:31 A Trumptól kapott haladék ellenére fenntarthatatlan az orbáni energiapolitika
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
