Gazdaság

A privatizáció nem zárult le

egyszer s mindenkorra, ahogyan azt Orbán Viktor még miniszterelnökként kinyilatkoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagjai előtt mondott beszédében. Kevés olyan egyértelmű gazdaságfilozófiai üzenet van, amely annyira világos különbséget tesz a kormányzók és elődjeik között, mint a privatizációs szándék.

Most nemcsak a Postabankot és az Földhitel- és Jelzálogbankot árulja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., de elvben a Mol és a Richter még állami kézben lévő részvénycsomagjait is. A Pozsonyi úton a nyár óta dolgozó új menedzsment elődjénél sokkal nagyobb aktivitást mutat az állami vagyon értékesítése terén, s ez – mivel a hasonló összetételű kormány 1994 és 1998 között is igen agilis volt e tekintetben – nem igazán meglepő. A szocialisták és a szabad demokraták annak ellenére elégedetten tekinthetnek vissza a nyolc évvel ezelőtti időszak privatizációira, hogy kormányzásuk legnagyobb botrányát – az úgynevezett Tocsik-ügyet – is e téren szenvedték el.

A kilencvenes évek közepére az Antall-, Boross- és Horn-kormányok vitáktól terhes, de mégiscsak elkötelezett privatizációs gyakorlata komoly versenyelőnybe hozta a térségben a magyar gazdaságot, hiszen eközben a régió többi országában kuponos álmagánosítással kísérleteztek (Csehország), vagy hanyagolták a kérdést (Lengyelország). Az összességében sikeres magyar privatizációs folyamatnak persze akadt szép számmal hibás döntése is: gondoljunk például a Malév és az Alitalia frigyére (azt a mai napig nyögi a légitársaság), illetve a cementipar értékesítésére, ami gyakorlatilag egyet jelentett az ágazat leépítésével. A hibákat általában akkor követték el az állami vagyonkezelés gyakran cserélődő felelősei, amikor pénzügyi nyomásnak voltak kitéve.

Látva az államháztartás megbillent egyensúlyát, a pénzügyi nyomás, költségvetési kényszer ismét komoly veszélynek látszik. Az ÁPV Rt. jövőre 200 milliárdos privatizációs bevételi tervvel dolgozik, s nemhogy nem számíthat állami támogatásra, de a költségvetés alakítói egyenesen mohón lesik az állami vagyon értékesítéséből befolyó milliárdokat. A végkiárusításnak azonban aligha most van a szezonja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik