Gazdaság

Vegetáriánus ragadozók – Erőltetett diéta

Ragadozó halakat változtatnának növényevővé brit kutatók. Szerintük ezzel a beavatkozással szépen javíthatnának az állatok tápanyag-hasznosítási hatékonyságán.

A világ lakóinak élelmezésében a hal mint fehérjeforrás elsődleges szerepet tölt be. Sajnos azonban ez a táplálék sokszor nemcsak anyagi, hanem biológiai értelemben is túl drágának bizonyul. A legtöbb, ember által fogyasztott halfaj – a lazac, a pisztráng, a tőkehal, vagy a sügérfélék – ugyanis mind másodlagos, vagy harmadlagos fogyasztók; ez azt jelenti, hogy kizárólag más állatokat esznek. Energiahasznosítási szempontból pedig a ragadozó lét nem túl hatékony: a növények által befogott napenergia a táplálékpiramis minden egyes szintjén áthaladva egyre csökken, úgyhogy például egy kiló lazachús előállításához mindig jóval több energiára van szükség, mint ugyanannyi pontyhús megtermeléséhez.

A kormányzati támogatással működő brit Centre for Environment nevű intézet kutatói most egy olyan vegyületet állítottak elő mesterségesen, amely leküzdhetetlen éhséget idéz elő a halakban. Így azok nem a természet diktálta ösztöneiknek engedelmeskedve táplálkoznak, hanem bármit elfogyasztanak, ami ehető, vagyis növényi eredetű táplálékot is. A szóban forgó étvágygerjesztő egy feromon, amelyet az állatok természetes körülmények között is termelnek. A kutatók remélik, hogy az étvágygerjesztő segítségével olcsóbban tenyészthetik majd a farmokon szaporított halakat, például a pisztrángot, vagy a lazacot – már amennyiben a növényi eredetű tápláléktól azok húsa nem lesz silányabb minőségű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik