Gazdaság

Új tulajdonosé a fűzfői gyár – Téged vár a papírgyár?

Egy apró papírgyártó tulajdonosa vásárolta meg a felszámolt Fűzfői Papírgyár eszközeit.

az iskolai füzetek borítóján felbukkanó, unalmas előadások alatt remekül kisatírozható, kiszínezhető vitorlás hajó sziluettjére. A több évtizedes logó gazdája, a Balatonfűzfőn található Fűzfői Papírgyár maga azonban nem emlékeztet erre a büszke vitorlásra: a cég “hajója” hosszú évek óta hánykolódott a piaci hullámokon, végül tavaly el is süllyedt. A patinás, tőzsdét is megjárt cégnél a felszámolási eljárás sem ment simán: az elmúlt hónapokban többször is meghirdették eladásra az eszközöket, de a 2,2 milliárd forintot követelő 130 hitelező elképzelésének megfelelő árat senki nem ajánlotta meg a cégért. Végül február utolsó napjaiban sikerült a felszámolónak új tulajdonost találnia. A Pesterzsébeti Papírgyárat (adatait lásd külön) birtokló Pintér János és az általa szervezett befektetők két hete írták alá a szerződést, és most azt ígérik: áprilisban újraindítják az utóbbi időben igencsak akadozó termelést, s munkát kínálnak mintegy 200 dolgozónak.

FELFUTTATJÁK? A Fűzfői Papírgyárat felvásárló – épp e célból alapított – Első Hazai Papíripari (EHP) Kft. Pintér János, valamint a George Roth és Pintér érdekeltségi körébe tartozó londoni cég, a First Empire Investment tulajdonában van, de nem tudni, valójában milyen tőkeerőt képvisel. A múlt héten mindenesetre az EHP letette a 30 millió forintos foglalót, így megkötötték az adásvételi szerződést a felszámolást végző Vectigalis Rt.-vel. A szerződés alapján az EHP összesen nettó 540 millió forintot fizet a gyárért, két részletben. Információink szerint az összeg egy részét fizetik csak készpénzben, nagyságrendileg annyit, amennyiből a felszámolás költségei biztosíthatók, miközben a nagyobb hitelezőkkel a hírek szerint Pintér János egyezett meg.

A fűzfői gyár sorsa az új tulajdonos megjelenésével rendeződni látszik. Pintér elképzelései szerint 2002 végére sikerül elérni a 60 százalékos kapacitáskihasználtságot, s ezzel 1,5 milliárd forintos árbevétel folyhat be a kasszába. Ezzel párhuzamosan az idén nullszaldós eredményt vár az új tulajdonos. Jövőre ugyanakkor már a 80 százalékos kihasználtságot célozzák, s nyereséges működés szerepel az elképzelések közt.

Új tulajdonosé a fűzfői gyár – Téged vár a papírgyár? 1A helybeli dolgozók azonban nem túlzottan hisznek az új tulajdonos várakozásaiban, s néhányan tőkeszegénynek is tartják az EHP Kft.-t. Pesszimizmusukat osztja Juhász Nagy Sándor, a fűzfői gyárban 1994-től a 2000-es év tavaszáig meghatározó befolyással bíró tulajdonos-vezető is. Álláspontja szerint nehéz a valósággal összeegyeztetni az új tulajdonos terveit, mert a nullszaldós eredményhez az EHP által vártnál kétszer nagyobb árbevételre lenne szükség. A hónapok óta nem működő gyár újraindításához pedig Juhász Nagy Sándor szerint nem elegendő félmilliárd forint: akár 1,5 milliárdra is szükség lehet ehhez. Már csak azért is, mert hónapok óta áll a gyár. A legfontosabbnak azonban a piacszerzést tartja a volt tulajdonos.

KÉTELYEK.Értesüléseink szerint ez utóbbiban sem lesz könnyű dolga az EHP Kft.-nek, mert az elmúlt időszakban 20 százalék alatt volt a fűzfői gyár kapacitásának kihasználtsága. Pedig már 2001 áprilisa és novembere között is a Pintér János érdekeltségi körébe tartozó fővárosi papírgyár bérelte az akkor még felszámolás alatt lévő Balaton-parti üzemet.

Bár a gyár sorsa körül továbbra is vannak kérdőjelek, az új tulajdonos megjelenése mégis reményt ad az újrakezdésre a már 1998 óta veszteséggel működő balatonfűzfői cég jogutódja számára. Ez igaz még akkor is, ha egy, a fűzfőinél is kisebb gyártó cég tulajdonosa jutott hozzá a patinás, de rengeteg vihart megélt vállalathoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik