rukkolt elő a minap a kormányzat. No nem az egyensúly helyrebillentését célzó intézkedésekről van szó (egyelőre), hanem a drámaian lelassult beruházások felpörgetését kívánja így elérni a kabinet#<# (a magyarországi beruházások volumene közel negyede a GDP-nek). Különösen fájdalmas, hogy a nyitott gazdaságára a rendszerváltás óta okkal büszke Magyarországra egyre kevesebb külföldi társaság teszi be a lábát, egykor volt első helyünkről mára a térségbeli dobogóról is leszorultunk. A diagnózis tehát aggodalomra ad okot, a kormányzat lépése pedig megfelelő válasz volt erre. Ráadásul hosszú idő óta húzódó feladat, hogy „rendezni” kell a multinacionális cégek adókedvezményét. A kormány most új, immár EU-konfrom megoldást fogadott el – de csak a jövő évtől kezdve folyósítandó támogatásokra. (Az unióban az adókedvezmény állami támogatásnak minősül, ezért csak szigorú megszorításokkal folyósítható.) Egyelőre homályban maradt, hogy mi lesz a korábban odaítélt kedvezményekkel, azaz a csatlakozás utáni időszakra is átnyúló szubvenciókkal. E tekintetben az álláspontok megmerevedtek. Brüsszel hajthatatlan – az egységes piacon egységes szabályokat követel -, a magyar kormány valamiféle köztes megoldásban bízik, a multik pedig „szerzett jogaikat” féltik, ezért a budapesti kabinetnél (vajon miért nem Brüsszelben?) lobbiznak. A jelenlegi információk birtokában nehéz elképzelni, hogy a külföldi nagy cégek többségének itteni pozíciója a csatlakozás után ne romoljon valamelyest. Amit azonban így elveszítnek a multik, azt visszanyerhetik akkor, ha a gazdaságpolitika megbízható és üzletbarát környezetet teremt számukra. Ehhez az uniós konvergencia folytatására, antiinflációs politikára és a mainál szigorúbb fiskális fegyelemre van szükség. Így a tőkeerős külföldi társaságoknak hosszabb távon „megtérülhetne” adókedvezményeik megnyirbálása. A múlt héten beterjesztett beruházásösztönző csomag pedig csak ily módon érheti el célját.
- 17:01 Ma ezt a játékot adja ingyen az Epic Games Store!
- 16:56 Az Akadémiai Dolgozók Fóruma kiposztolta a HUN-REN-vezetők fizetését
- 16:42 Mindenét eladta a brit család, hogy új életet kezdjenek Thaiföldön – semmit sem bántak meg
- 16:09 „Megértem a csalódottságot” – megszólalt a Magyarország, szeretlek! új műsorvezetője, miután lecserélték a szereplőket
- 15:37 Gulyás a Kormányinfón: Nincs olyan vívmánya az elmúlt évtizednek, ami túlélne egy kormányváltást
- 15:17 Döglött harcsával a kezében zötykölődött egy utas a budapesti villamoson
- 15:05 Ökrös szekérrel kezdte a kamionos demonstrációt megszervező Orosz Tiborék fuvaros dinasztiája
- 15:03 Őrizetbe vették Greta Thunberget Londonban
- 14:56 John Lennon fia attól fél, a fiatal generáció elfelejti a Beatlest
- 14:50 Jövőre ismét nem Ázsiában forgatják az Ázsia Expresszt
- 14:41 Meghívták az izraeli elnököt Ausztráliába a Bondi Beach-i mészárlás után
- 14:36 Lépett az Apple, fontos változás jön januártól az iPhone-felhasználók életében
- 14:23 Radics Gigi az eljegyzéséről: Az első kérdésem az volt, hogy most akkor nem kell énekelnem?
- 13:33 Lopni járt a drogériába egy idős pár – őket keresik
- 13:30 Kamionos tüntetés: 35 éve nem volt példa ilyenre a főszervező szerint
- 05:58 Félelem és reszketés külföldön, itthon minden csupa jó: beépült a kormányzati narratíva a celebek és influenszerek tartalmaiba
- 09:58 Curtis karácsonyi fellépését parodizálta Lengyel Tamás: Meghatódtam azon, hogy „a szuka luka csudajól van, vágom, tipli, kuka”
- 14:36 Lépett az Apple, fontos változás jön januártól az iPhone-felhasználók életében
- 09:18 Mélyrepülésben van a forint
- 15:17 Döglött harcsával a kezében zötykölődött egy utas a budapesti villamoson
- 11:24 Magyar Péter megígérte, hogy kormányváltás esetén december 24-e munkaszüneti nap lesz
- 08:36 Boldog-boldogtalan keresi a pénzét és a készletét a hatalmasra duzzasztott agrárcégnél
- 12:41 Für Anikót törölték az egyik előadásából
- 10:55 „Az a baj, hogy roma?!” – Csuti arról elmélkedett, miért kritizálják a külügynél munkát kapó Gáspár Evelint
- 06:35 Autóbalesetben meghalt Vince Zampella, a Call of Duty-videójátékok egyik legfontosabb alkotója
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
