A német mintára épülő pontrendszer a járulékbefizetéseket egyéni számlán, pontok formájában gyűjtenék az emberek. A mindenkori átlagbér egy pontot jelentene, a fizetett járulék pedig töredékpontot – mondta Botos József, a javaslat egyik kidolgozója, a Szegedi Tudományegyetem oktatója.
A nyugdíj mértékét úgy számítanák ki, hogy nyugdíjba vonuláskor a pontokat elosztanák a várható élettartammal, és ezzel az arányszámmal szoroznák meg az aktuális nemzetgazdasági átlagbért. A pontrendszerben megjelenne a felnevelt gyermekek száma és az iskolázottsági fokuk is – tette hozzá Botos József.
Botos Katalin, a Népesedési Kerekasztal szakértője, a javaslat másik kidolgozója ezzel összefüggésben a legfontosabbnak a foglalkoztatás bővítését tartja, mert ha nincs munkahely, akkor nem mernek gyermeket vállalni az emberek. Ösztönzően hathatna ugyanakkor a demográfiára is, mivel aki több gyereket nevel fel, több nyugdíjat is kaphatna.
