Közélet

Körkörös védelme volt a diszkókirálynak?

A Blikk szerint nem csak a rendőrök „felejtettek el" V. László szórakozóhelyein ellenőrzést tartani.

A lap információi szerint nemcsak rendőri védelme volt a diszkókirály birodalmának, hanem más szakhatóságok sem zavarták a szórakozóhelyek működését. Egy Blikknek nyilatkozó dolgozó azt mondta: csak mutatóban volt néhány ellenőrzés, de arról is előre értesültek.

Az informátor szerint más nagyobb diszkókkal ellentétben náluk egyetlenegyszer sem volt olyan „villanyfelkapcsolós razzia”, ahol a rendőrök mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) embereitől kezdve a tisztiorvosi szolgálaton át a munkaügyi felügyelőségig mindenki részt vett volna.

Ugyanezt erősítették meg a Blikk rendészeti forrásai is. Arra nincs bizonyíték, hogy a szakhatóságoknál és egyéb szerveknél is lettek volna havi fizetésért „segédkező” vezetők, de nem zárható ki, hogy a gyanúsítottak tábora még bővül.

A NAV nem válaszolt arra, hányszor ellenőriztek V. László szórakozóhelyein, adótitoknak minősítették a válaszokat. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal reagált, de részletes választ nem adott, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség időt kért, a tisztiorvosi szolgálat későbbre ígért illetékest. A Központi Nyomozó Főügyészség az információt nem cáfolta, de nem is erősítette meg.

Ugyanakkor az nem zárható ki, hogy a nyomozás végén nem is a korrupció, sokkal inkább az adócsalás lesz a legsúlyosabb és a legjobban bizonyított bűncselekmény, amellyel a szórakozóhely-birodalom tulajdonosát megvádolják, hiszen a korábbi hírek szerint már megtalálták V. László cégeinek feketekönyvelését.

A birodalom felosztása

A hírek szerint ősztől néhány klub bezárja kapuját, az éjszakai élet újraszerveződik, több vállalkozó jelezte V. László helytartóinak: megvennének egy-két diszkót. A rendőrség vizsgálja ezeket az ügyeket, mert az sem kizárt, hogy az adásvétel csak papíron jön létre. Ha más nevére kerülnének a nagy forgalmú klubok, akkor egy esetleges vagyonelkobzásnál az éjszaka ura nem veszítené el birodalmát.

V. Lászlótól több főrendőr több százezres, illetve milliós havi apanázst kaptak éveken át azért, hogy az éjszaka császárának szórakozóhelyeit megvédjék, a konkurenciát pedig zaklassák. Azóta a korrupciós ügy szervezett bűncselekménnyé avanzsált, igaz, ezt eddig csak a bűnszervezet fejével, vagyis V. Lászlóval közölték, aki tagadja a vádakat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik