Közélet

Jobbik-vád: magyar zászlókat tapostak a Kossuth téri tüntetők

A párt szóvivője szerint el kellene határolódni a magyarellenes cselekedetektől is.

Vasárnap a fővárosi Kossuth téren tartott, Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráción a résztvevők több tucat papírból készült és a helyszínen osztogatott magyar zászlót megtapostak és széttéptek – ismertette Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője. Az ellenzéki párt felszólítja a rendezvényen felszólaló pártokat, hogy ítéljék el a „magyarellenes cselekedeteket”.

Dúró Dóra szerint a tömeg számára a helyszínen hurkapálcából és papírból készült, nemzeti színű zászlókat osztogattak, és ezen zászlók közül több tucatot a tömeg a tüntetés idején és azt követően megtaposott és széttépett. A Jobbik szóvivője a sajtótájékoztatóján fel is mutatott egy kettétépett zászlót. A párt szerint a tüntetésen részt vevő „magyarellenes nagykoalíció” tagjainak „legalább olyan vehemenciával kellene elhatárolódniuk ettől a cselekedettől”, mint ahogy azt Gyöngyösi Márton kijelentése miatt teszik.

A jobbikos Gyöngyösi Márton hétfőn elhangzott – az államfő, a kormány, pártok és civil szervezetek elítélő reakcióit kiváltó – azonnali kérdésében annak felmérését szorgalmazta, hogy „az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.

A vasárnapi tüntetést a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése elleni fellépésül a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány facebookos kezdeményezésére – a közösségi oldalon olvasható információk szerint – a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezte. A rendezvényen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és az Együtt 2014 Választói Mozgalom nevében Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesület első embere is felszólalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik