40 százalékkal csökkent 2011 első felében a Budapesti Értéktőzsde forgalma a tavalyi év azonos időszakhoz képest – mondta Tordai Péter, KBC Securities magyarországi fióktelepének vezérigazgató-helyettese a cég szerdai sajtótájékoztatóján. Más tőzsdéken is tapasztalható visszaesés, de messze nem ilyen mértékű – tette hozzá.
Az információ annak illusztrálásul szolgált, miért is érdemes külföldi részvényekkel való kereskedésben gondolkodni a magyar kisbefektetőknek. A sajtótájékoztató apropója ugyanis az volt, hogy a társaság ügyfelei immár magyar tőkeszámlájukról közvetlenül kereskedhetnek külföldi részvényekkel, köszönhetően annak, hogy a KBC Equitas beolvadt 100%-os belga anyavállalatába, a KBC Securities N.V-be.
Tőzsdézzünk vagy barátkozzunk?
Tordai hangsúlyozta , hogy a tőkepiacokon rövid távon előtérbe kerülhetnek a kockázatok, de lehetnek egyedi, jó sztorik, amelyekbe a jelenlegi viszonyok mellett is érdemes befektetni. A vezérigazgató-helyettes szerint a céget nemzetközi elemzői háttere képessé teszi arra, hogy segítsen az ügyfeleinek e sztorik megtalálásában. Ilyen jó, egyedi sztori a KBC szerint például a Mol is. Lapunk fölvetette, hogy a Mol inkább trendkövető benyomást keltett 2008 ősze óta, de a Mollal foglalkozó elemző nem volt jelen, így ezt a témát végül nem jártuk körbe.
Minden eszközosztályból kiszállást és inkább az emberi kapcsolatokba való visszaszállást javasolt Sarkadi Szabó Kornél független elemző már akkor, amikor még nyoma sem volt a fejlett országokban is terjedő adósságválság egyre nyilvánvalóbbá váló jeleinek.
Az fn.hu-nak elmondta: a jelenlegi helyzetben sem látja másképp, inkább igazolódni látja a korábbi aggodalmait. Az értékpapír befektetéseket rendkívül kockázatosnak tartja most, s azt valószínűsíti, hogy ha a befektető ma rakja a pénzét értékpapírokba, akkor az 1,5-2 év múlva elképzelhető, hogy reálértéken még a legkedvezőbb forgatókönyv esetén is kevesebbet fog érni, még ha esetleg nominálisan (az eszközinfláció miatt) többnek is látszik majd. Ez azt jelenti, hogy ha valaki ma értékpapírt vesz és két év múlva eladja, lehet, hogy több pénzt kap érte, de kevesebb zsák krumplit.
Pukkan majd az aranylufi
Az elemző az aranyat sem feltétlen ajánlja, mivel a nemesfémnél éppen úgy a spekuláció fújja a buborékot, mint más eszközosztályoknál, persze a lufi innen még akár jelentősen dagadhat, de innen már a vak szerencse veszi át a hatalmat.
Sarkadi szerint manapság nincs jó befektetés, a legkisebb rosszat lehet csak választani. Így viszonylag kisebb összegeknél a lekötött betét, vagy rövid lejáratú magyar államkötvény ésszerű választás lehet. Akinek sok pénze van, annak lehetőség szerint a megtakarítása egy részét valami reál eszközbe – termőföldbe, frekventált helyen lévő ingatlanba – kell befektetni, másik felét pedig megosztani egyéb eszközosztályok között (termelő cégek részvénye, esetleg minimális ezüst).
A maradékot pedig elkölteni, amíg lehet, mert általában véve a középosztály megtakarítása óriási veszélyben lesz, amennyiben Amerika és/vagy Európa beizzítja a pénznyomdát. Ha mégsem lesz pénznyomda, akkor meg az eltűnő pénzbőség és a gazdasági visszaesés erodálja majd a befektetések értékét, de ebben az esetben legalább jönne egy tisztulás, ami után lenne esély új alapokra építkezni.
Mazsolázás
Természetesen mindig el lehet mondani, hogy vannak olyan részvények, amelyeket az index trendjétől függetlenül érdemes vásárolni – mondta az elemző, aki szerint itt nem blue chipekre, hanem elsősorban óriási növekedés előtt álló „garázscégek” papírjaira kell gondolni. Ezek megtalálásához tapasztalat és nagy szerencse is kell – tette hozzá.
Az elemző a kockáztatni vágyóknak, akik mindenképp szeretnék külföldi részvényt venni – hangsúlyozottan rizikós, de ígéretes tippként – a Nokiát ajánlotta figyelmébe. A Nokia az utóbbi időben elvesztette értéke 90 százalékát, eszközértéken forog, de csődközeli helyzetről nem lehet beszélni. Ha a cégvezetésnek sikerül normalizálni a működést, van esély arra, hogy a Nokia árfolyama újra jelentősen emelkedjen. De ez csak egy tipp – hangsúlyozta Sarkadi Szabó Kornél – és mindenképpen csak a megtakarításunk egy minimális részét kockáztassuk.
