Orbán Viktor bejegyzése kapcsán azóta is csak találgatni lehet: vajon a miniszterelnök csak úgy belepuffantott egyet az éjszakába, vagy ennél megfontoltabb, és szándékosan ejtett el egy nagyon fontos megjegyzést, hogy ezzel előzetesen is tesztelje a kormány egy meglevő elképzelését? Nos, a kedd délelőtti, Navracsics Tibor és Matolcsy György miniszterek által ismertetett kiigazítási terv nem vitt közelebb a megoldáshoz, hiszen nem volt szó a devizahitelesek bármilyen megsegítéséről sem.
Mire gondolhatott hát a miniszterelnök? „A célunk az, hogy a magyar költségvetés, a bankrendszer és az adósok arányosan osszák meg a devizaárfolyam elszabadulása miatt bedőlő lakáshitelek költségeit” – írta. Világos beszéd, csak éppen azt nem tudni, hogy mennyi az annyi, mit is kell elosztani, és ami a legfontosabb, milyen technikával siet a költségvetés a devizahitelesek megsegítésére, és milyen szerepet kell a bankoknak vállalni az adósmentésben?
Fix és nem növekvő törlesztést!
A témában több elképzelés körvonalazódik, mindegyikben alapvető, hogy a devizahitelesek valamiképpen szabaduljanak meg az árfolyamkockázattól, vagyis ne lebegjen a szemük előtt a havonta ingadozó és akár rettentően elszálló törlesztőrészletek rémképe!
Igen ám, de persze az nem segítség, ha fix ugyan a törlesztőrészlet, csak éppen jó magas. Valahogy azt is el kell érni, hogy tehernövekedés nélkül lehessen kiszámíthatóvá tenni a hiteleket. A bankoknak erre van egy megoldása (nem mindegyikük kínálja föl az adósainak), fixált törlesztőrészlet, ahol a kamat- és árfolyam-változások a futamidő hosszításban jelentkeznek.
Vagyis egy példával, mindig százezer forint marad a havi törlesztés, csak éppen azt nem tudni előre, hogy 70, vagy éppen 75 hónapig kell fizetni. Olyan tervről is hallani, hogy az állam segít fedezni, esetleg a bankok maguktól befixálják a havi törlesztőrészletet, majd a futamidő végén jön az elszámolás A clearing lényege, hogy bár havonta nem engedte rá a bank az ügyfélre a tehernövekedést, de a futamidő végén bemutatja a számtant. Vagyis elképzelhető, hogy ugyan lejárt a futamidő, de az elszámolásnál kiderül, az ügyfélnek maradt még 1,5 millió tartozása.
Átfogó rendszer
A devizahitel-problematika komplex rendezéséről eddig egyedül Róna Péter közgazdász hirdetett programot, amelyet még a tavaly áprilisi választások idején ismertetett is Matolcsy Györggyel, ám azóta a kormányzat részéről senki nem kereste meg a témában. Ez alapján nem valószínű, hogy az elejtett miniszterelnöki bejegyzés hátterében az áll, hogy a kormányzat már felkészült Róna Péter programjának megvalósítására. Sőt, a keddi bejelentések egyik eleme (a banki különadó kinyújtása) ellentétes is az elképzeléssel. Mindenesetre induljunk ki ebből a modellből!
Szükségszerű beavatkozás
Róna Péter szerint a politikának mindenképpen átfogóan kell kezelni a devizahitelesek helyzetét, mert amíg a lakossági hitelek kétharmada devizában nyilvántartott, addig a Magyar Nemzeti Bank nem tud hatékony monetáris politikát folytatni, azaz nem tud megfelelni meghirdetett céljának, az inflációkövetésnek.
Márpedig az inflációs veszély hatékony kezelése egyre fontosabb lesz, hiszen az élelmiszerár-robbanás már most arra figyelmeztet, hogy globális inflációs cunami elé nézünk. Egy ilyen időszaknak pedig nem szabad féloldalas monetáris eszköztárral nekiindulni. A közgazdász szerint van olyan modell, amelyben a bankok, az állam és a devizahitelesek együttműködhetnek a nemzetgazdasági sérülékenység csökkentése érdekében. A megoldás egy állami tulajdonú, de a költségvetést nem közvetlenül terhelő hitelintézet lehetne, amely átvenné és forintra váltaná a magyar devizahitelesek hiteleit.
A modell
Nézzük az elképzelést! Róna Péter szerint a kereskedelmi bankok körülbelül 80 százalékos árfolyamon átadnák a követeléseiket az állami banknak, amiért cserébe az állami hitelintézet által kibocsátott és a devizahitelekkel azonos lejárati szerkezetű kötvényeket kapnának. Az állami bank a diszkontot azonnal átengedi a lakossági adósoknak, akiknek így 20 százalékkal csökken a tartozása. Viszont az összes devizahitelt (legyen az akár svájci frank, euró vagy éppen japán jen) átváltja a bank forinthitelre.
Ezzel ugyan egy, a devizahitelnél magasabb fix kamatot fogad el az ügyfél, de az alacsonyabb tőketartozás miatt ezzel nem nő és kiszámítható lesz a havi törlesztőrészlete. Ki mit vállal, illetve mit kockáztat ebben a rendszerben? A bankok lemondanak követeléseik 20 százalékáról, ez egy azonnali veszteség elismerése, illetve eltekintenek a devizahiteleken remélt későbbi profitjukról is. Ez egy brutális tétel, a majdnem 5000 milliárd forintos lakossági devizahitel-állomány 20 százaléka is majdnem 1000 milliárd forint.
Róna Péter szerint azonban ez valójában nem egy új veszteség, hanem ez a lépés a rendszerben már meglevő rejtett veszteséget teszi csak nyílttá. A fizetőképesség ugyanis már ma is olyan rossz, (a hitelek harmada már lejárt, igaz a 90 napon túl sem fizetett hitel kevesebb), hogy a hatalmas veszteség amúgy is kódolt a rendszerben. Ez teljesen így van, ugyanakkor azt persze nehezebb modellezni, hogy a rossz hitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok (a devizahitelek nagyobbik része jelzáloggal fedezett) az értékesítési moratórium feloldása után mekkora veszteségenyhítést tesznek lehetővé. Róna Péter modelljében a bankok kárpótlást is kapnának, azzal, hogy az állam lemond a banki különadóról, vagyis beszámítja ebbe a majdnem ezermilliárd forintos áldozatba.
Nos, a keddi bejelentés éppen a banki különadó meghosszabbításáról (még egy harmadik, teljes évről) szólt, ezt az elemet aligha fontolgatja éppen a kormányzat.
Kockázatok az államnál
Az állam az állami bank használatával vélhetően államadósság-növelés nélkül tudja a hatalmas kötvénykibocsátását menedzselni. A kötvényeket a bankok jegyzik le a lakáshitelek ellenében, megfontolandó, hogy a papírok mennyire legyenek forgalomképesek.
Az állam vállalása így leginkább az, hogy kezeli azt a kockázatot, hogy a rosszul fizető adósok majd nem törlesztenek. Hiszen a gazdasági válság során sokan vesztették el munkájukat, számukra korántsem csak az árfolyamkockázat, illetve a megnövekedett törlesztőrészletek okoznak gondot, hanem sokan az eredeti törlesztéseket sem tudják fizetni. Az is kockázat lehet, hogy az állampolgárok esetleg úgy érzik, hogy az államnak nem fizetnek olyan katonásan, mint egy piacból élő banknak, hiszen az állam csak nem fogja elvenni a lakást.
Róna Péter szerint ezeket a hatásokat ma még nehéz modellezni, ehhez sokkal több adat ismerete szükséges, de a rendszer mindenképpen megvalósítható.
További ötletek
Az állam sok ígéretet tett már a rosszbank jelleggel működő nemzeti eszközkezelő létrehozására, talány, hogy vajon Orbán Viktor számolt-e az intézménnyel, amikor közös teherviselést ígért. Léteznek egyéb modellek is, a Pénzügyminisztérium korábban azt is kiszámította, mibe kerülne az állam közvetlenebb tehervállalása. Például úgy, hogy az állam finanszírozná, vagyis nyelné le a követelés elengedésének valamekkora százalékát. Tízszázaléknyi tartozáselengedés majdnem 500 milliárd forint.
Egy másik megoldásban az állam vállalná, hogy évente több százmilliárd forintért kamattámogatást fizet a devizahiteleseknek, és ezáltal a bankok piaci törlesztéseket kapnának, részben ügyfeleiktől, részben az államtól. Természetesen minden ilyen modellben nagyon nehéz azt a morális dilemmát kezelni, hogy miért a többi állampolgár fizessen a bankok korábbi mohóságáért és nagy osztalékaiért, illetve miért a többi állampolgár fizesse azok hiteltörlesztéseit, akik tovább nyújtózkodtak, mint a takarójuk. Különösen bántó elem, hogy miként érezheti magát majd az a devizahiteles, aki minden erejét megfeszítve törlesztett és már letudta hiteleit, amikor azt látja, hogy szerencsésebb sorstársai árfolyam- és/vagy kamatkedvezményt kaphatnak.
A devizahitelesek
A hitellel rendelkező magánügyfelek mindenesetre minden ilyen modellel jól járnak. Igaz, esetleg gondolkodhat úgy is valaki, hogy a forint erősödésében bízik, azaz abban reménykedik, hogy a közeljövőben csökken a törlesztőrészlete, így még a 20 százalékos tartozáselengedésből sem kér.
Róna Péter szerint vélhetően ezeket az ügyfeleket érdemes engedni a devizahitelüknél maradni. Végül nagy kérdés, hogy miképpen váltható vissza a több ezermilliárd forintos devizahitel-állomány (elsősorban svájci frankról, magyar forintra) úgy, hogy a kereskedelmi bankok visszafizethessék frankforrásaikat az őket finanszírozó bankoknak, de a forint se omoljon össze. Róna Péter szerint semmiképpen sem szabad ezt a tételt a piacra ráengedni, valamiképpen a magyar és a svájci jegybanknak kellene közösen erre olyan megoldást találni, hogy az árfolyam ne mozduljon el drasztikusan.
