Szórakozás

Celeb vagyok: Bárdos András már nem lesz a dzsungel királya

A híradós kiesett, a két plasztikcica pedig összezárni látszik.

Éva és Aleska nem tudnak veszíteni és meg vannak győződve saját ellenállhatatlanságukról – talán ezzel tudnánk legrövidebben összefoglalni a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb epizódját.

A vizes kincsvadászat után – amire meglepő módon ismét Aleskát és Andit küldték a szerkesztők – egy tükörrel lett gazdagabb a celebcsapat, amivel az expornós kissé összenőtt, bár ahogy Éva kedvesen megjegyezte, attól, hogy nézegeti magát, még nem lesz szebb. Talán ez adhatta az ötletet a műsor készítőinek, hogy egy szépségversenyen mérettessenek meg a dzsungel lányai, ahol természetesen a táborlakó férfiak lehettek az ítészek.

Fotók: RTL Klub 

Éva igazán mindent megtett a győzelemért, még cicibimbóját is kivillantotta, ami végül nem várt eredményt hozott a számára. Bárdos és Puskás Peti ugyanis éppen a merész kitárulkozás miatt pontozta le az egykori villalakót. Így végül Aleska és Éva holtversenyben a harmadik helyen végzett, Molnár Andi pedig megnyerte a versenyt. Éva persze magánkívül lett a féltékenységtől, és folyamatosan hangoztatta, hogy csak a szimpátia miatt nyerhetett a táncoslány. Persze Aleska is csatlakozott újdonsült barátnőjéhez, és ketten igyekeznek megkeseríteni az egyelőre még mindig végtelen türelemmel rendelkező Andit.

A bátorságpróbán ezúttal Bárdos Andrást szívatták meg a gusztustalannál is gusztustalanabb turmixokkal, segítője pedig Bunyós Pityu volt a feladat során. A híradós elképesztően jól bírta a megpróbáltatásokat, a gyomorforgató próba után végül az összes csillagot megszerezte a mulatós zenész közreműködésével. 

A táborból ezúttal mégis a bátorságpróbán helytállt Bárdos Andrásnak kellett távoznia, aki óriási élményként értékelte a dzsungelben töltött napjait, továbbá megköszönte az RTL Klubnak a lehetőséget, amiért olyan embereket ismerhetett meg, akikkel másképp nem találkozott volna.

Holnap ismét eggyel megfogyatkozik majd a létszám, addig továbbra is figyelemmel követhetjük az áskálódó fúriák és a csendes táborlakók csatáját. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik