Közélet

Rendőrkézen a diszkókirály helytartói

bilincs (előzetes letartóztatás, )
bilincs (előzetes letartóztatás, )

Mindkét gyanúsítottat a Terrorelhárítási Központ segítségével fogták el: egyiküket a fővárosban, a másikat Debrecenben.

Súlyos testi sértés gyanújával vette őrizetbe szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a rendőrségi korrupciós ügyben érintett Vizoviczki László két emberét – értesült a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, az egyik férfi a vállalkozó helyettese, aki Vizoviczki letartóztatása után vette át ügyei intézését, a másik pedig debreceni „helytartója”.

Az adatok szerint a két gyanúsított összefüggésbe hozható a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó, debreceni Home diszkóban május 27-én történt verekedéssel. Akkor a diszkó rendé­sze cigány származása miatt nem engedett be egy fiatalt, majd – miután a fiatal érdeklődött az okok miatt – egy kevésbé forgalmas helyen szilánkosra törték az állkapcsát.

A nyomozást a helyi rendőrség végezte, azonban rejtélyes okokból június elején az NNI átvette a vizsgálat lefolytatását. A váltás okáról egy másik lap megkérdezte Bartha Lászlót, az NNI szóvivőjét, aki nem nyilatkozott.

A Népszabadság közben arról ír, hogy száznál is több rendőr vehetett részt az elmúlt években Vizoviczki László érdekeltségeinek illegális rendőri védelmében. A csütörtökön megjelent Heti Válasz életszerűtlennek tartja, hogy a férfi lakásán 420 millió forint készpénzt találtak, miközben csaknem ötven cége papíron alig produkált adózott eredményt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik