Közélet

Nem volt erekciója – húsz év börtönt kapott

Bortonracsok(960x640)(13).jpg (börtönrácsok, )
Bortonracsok(960x640)(13).jpg (börtönrácsok, )

A nő becsmérelte a szexre képtelen férfit, aki halálos haragra gerjedt. A brutális gyilkos most húsz év börtönt kapott.

Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a 25 esztendős csorvási fiatalembert, aki tavaly nyáron meggyilkolta 16 évvel idősebb ismerősét.

A szobafestő-mázoló szakképesítésű, alkalmi munkákból élő Szabó Tamás és apja régebbről ismerte az italozó, partnereit gyakorta cserélgető nőt. Augusztusban a két férfi és az asszony eldöntötte, hogy összeköltöznek. A nő többször a férfiaknál aludt, és bár mindketten próbáltak szexuális kapcsolatot létesíteni vele, végül ez elmaradt. Egyik este Gerendáson együtt kocsmáztak, majd később visszaindultak Csorvásra. Az apa elől kerékpározott, a fiú pedig, aki biciklijén vitte a nőt, messziről követte. Az asszony megkérdezte tőle, nem akar-e „szexelni” vele.

Meg is álltak egy bokros résznél, de a férfinek nem volt erekciója. A nő ekkor becsmérelni kezdte a férfit és az apját is, mire a vádlott feldühödött, fojtogatni kezdte, ököllel ütötte, többször fejbe rúgta. A csaknem kétméteres, kilencven kilós férfi többször ráugrott az alacsony, sovány nő fejére, mellkasára és a hasára. Miután a vádlott megbizonyosodott arról, hogy áldozata meghalt, kerékpárra ült, és hazaindult, és megpróbált végezni magával. A férfit – aki elismerte tettét, és bocsánatot kért az áldozat családjától meg a sajátjától is – a táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen húsz év fegyházra ítélte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik