Túlzás lenne azt állítani, hogy másfél évvel az “E-nap”, azaz az euró érmék és bankjegyek forgalomba hozatala előtt, az egekbe szökne az euró-láz a közös pénzt használó országokban. Talán csak az állami pénzverdék kivételek ez alól, ahol feszített ütemben folyik a 2002. január 1-jén piacra dobandó fényes érmék és ropogós bankók gyártása.
A pénzverdék falain kívül azonban még nem az euró az úr. Hogy a fizikai valójában még nem létező pénznek nincsen “szava”, azt jól mutatja, hogy másfél évvel “debütálása” után mind az üzleti szférában, mind a magánszemélyek körében csak kevesen éltek az egységes valuta nyújtotta lehetőségekkel. Pedig a szakértők többsége 18 hónappal ezelőtt amolyan hólabdaeffektusban reménykedett. Abban bíztak, hogy az euróra legkorábban átálló nagy cégek a nekik bedolgozó alvállalkozókat is ráveszik majd a közös pénzre való áttérésre, azok pedig ugyanezt kérik majd a beszállítóiktól. Ez végül nem következett be és – mint az Európai Bizottság néhány napja közzétett “euró-figyelőjéből” is kiderül – a cégek, de különösen a kis- és középvállalkozások eddig csalódást keltően kis számban mozdultak rá az egyelőre csak banki és vállalatközi átutalásokra használható egységes valutára.
Mindez annak ellenére igaz, hogy az utóbbi hónapokban látványosan javult a helyzet. A múlt év utolsó negyedében a vállalatok kifizetéseiknek – az átutalások értékét tekintve – még csak 2 százalékát bonyolították le euróban. Az idén áprilisra 25 százalékra módosult az arány, a szám azonban kissé félrevezető. Az összes tranzakciónak ugyanis mindössze 2,4 százalékánál vették igénybe a virtuális pénzt. Szakemberek ezt az eltérést arra vezetik vissza, hogy Európán példa nélküli egyesülési és vállalatfelvásárlási hullám söpört végig, zömében euróban jegyzett részvények cseréltek gazdát.
Rendkívül nagy aránytalanságok mutatkoznak a ráhangolódást illetően a nagy, valamint a kis- és középvállalkozások (kkv-k) között. Utóbbiaknak mindössze 10 százaléka állított már ki számlát euróban, miközben egy év elején készült felmérés szerint nagyobb társaik 20 százaléka már minden műveletet euróban végez, s az év végéig további 40 százalékuk készül ugyanerre. A kkv-k a jelek szerint sokkal komótosabbak: csak 15 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy már most képes minden műveletet a közös pénzben végezni. Több mint 50 százalékuk viszont 2002 előtt ezt nem tartja lehetségesnek. Brüsszel szerint ennek a nagy ráérősségnek az lehet az egyik oka, hogy az említett cégek 2002. január 1-jére fókuszálták az átállási stratégiát. Vagy – rosszabb esetben – azon “a téves feltételezésen alapul”, hogy az átmeneti időszak 2002. június 30-án ér véget.
Tény, hogy az 1995 és 1998 között szervezett felvilágosító kampányok 2002. június 30-át nevezték meg, mint azt az időpontot, amikor megszűnik a kettős valutarendszer és a közös pénz végleg átveszi a nemzeti valuták helyét. Csakhogy ennek semmi köze sincs az euróra való áttéréshez. “Jogilag lehetetlen 2002. január 1. utáni időpontot választani: a nemzeti pénzegységek december 31-én megszűnnek létezni” – figyelmeztet az euró-manővert koordináló végrehajtó testület. Brüsszel azonban attól is óv, hogy valaki az utolsó pillanatra hagyja az átállási teendőket. Az év végén ugyanis olyan nagy sorban állás lesz az informatikai és könyvelői háttérért, hogy a késlekedő vállalkozások vagy kifutnak az időből, vagy a sokszorosát fizetik majd ugyanannak a szolgáltatásnak.
A cégvilág lassú előkészületeinél kevésbé nyugtalanítja az Európai Bizottságot az új pénznem iránti lakosság közöny. Naivitás volna ugyanis elvárni bármilyen “eurófóriát” mindaddig, amíg az állampolgárok zsebében nem csörögnek az euró érmék, nem lapulnak ott az új bankók. Negyedéves viszonylatban azért a fogyasztók is ráerősítettek: a tavaly év végi 0,8 százalékról az első negyedévben 2,4 százalékra nőtt az euróban nyilvántartott kifizetések aránya az összes tranzakcióhoz képest. Bankszámláját azonban a tagállamok lakosainak eddig körülbelül csak 1 százaléka állította át euróra.
Az érintettek annak idején meglehetősen sokat vitatkoztak a kettős árcédulázás bevezetéséről, amelynek célja, hogy fokozatosan hozzászoktassa a fogyasztókat az euróban számított árakhoz. Brüsszel most elégedetten nyugtázza, hogy az inkább a kereskedők önkéntességére, mintsem a kényszerre támaszkodó akció meghozta első gyümölcseit. Az árak egyszerre nemzeti fizetőeszközben és euróban való feltüntetése széles körben elterjedt a 11 tagú euró-zónában. Egy felmérés szerint a belga kereskedők 60, a németek 47, a franciák 41, és a luxemburgiak 81 százaléka alkalmazza a kettős árcédulázást, amit egyébként egyedül Ausztriában ír elő a törvény kötelezően 2001. október 1-jétől.
Az árak dupla kifüggesztése mégsem hozott százszázalékos sikert. Az Európai Bizottság önkritikusan beismeri, hogy a vásárlók gyakran oda se bagóznak az euróban feltüntetett árakra. Néhány tagállam – köztük Franciaország – azzal próbálja felkelteni a fogyasztók figyelmét, hogy a tervek szerint 2001 második félévétől a mostani gyakorlatot megfordítva, az euróban kifejezett árat jelzik majd nagyobb számokkal és a “frankost” kicsiben. Legfeljebb néhány hónapig elkel majd bevásárláskor a nagyító.
