Közélet

Portik olajozta V. László karrierjét

A Blikk szerint az olajos vállalkozó vagyona egy részét az éjszaka uraként ismert vállalkozóra bízta.

„Sem Portik Tamás üzleti tevékenységéhez, sem pedig Portik Tamás és társai által esetlegesen elkövetett bűncselekményekhez nincs semmi közöm” – üzente V. László az előzetesből. A Blikk információi szerint ugyanakkor V. László az egykori Energol-vezérnek köszönhette, hogy az éjszaka ura lett.

Portik ugyanis az olajügyek kirobbanásakor elhagyta az országot és Amerikába menekült, de a lap úgy tudja, nem minden vagyonát vitte magával: kétmilliárd forintot hagyott itthon V. Lászlónak, aki ügyesen forgatta a pénzt és nem sokkal később már kétszer ekkora összeg felett rendelkezett.

A Blikk információi szerint a „kölcsönről” az olajszőkítést akkoriban vizsgáló olajbizottsági jelentésben is említést tettek. V. László vagyonát a rendőrség most külföldi bankszámlákon is keresi: letartóztatásakor több mint 400 millió forintot találtak nála, a gyanú szerint azonban ennél nagyobb összegeket menthetett át más országokba.

Az egy hete letartóztatott Portik Tamás és négy társa, valamint Jozef Rohác ellen egyébként immár azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok. Portik és társai számláján jelenleg az Aranykéz utcai robbantás, illetve Prisztás József meggyilkolása szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik