Szórakozás

Molnár Andi: Éva nem az a vérengző hiéna

A dzsungel királynőjévé választott táncosnő nem haragszik az őt ért vádaskodások miatt, de barátnők azért nem lesznek a botrányos vv-celebbel.

Molnár Andi egy ország “jókislányává” vált, miután a Celeb vagyok, ments ki innen! idei második szériájában Baukó Éva és Aleska Diamond intrikáit kellett folyamatosan elszenvednie. A Szombat Esti Lázban ismertté vált, és azóta már a Sport Klub műsorvezetőjeként is képernyőn lévő lány mesélt kicsit arról, hogyan viselte a megpróbáltatásokat.

“A dzsungelben előfordult, hogy inkább lementem a patakhoz, és lehűtöttem magam, mert nem láttam értelmét, hogy beszéljek Évával. Nem éreztem azt, hogy érnének számára valamit a szavaim, inkább igyekeztem magamban elrendezni a dolgokat. Amióta hazajöttünk, már lepereg rólam minden, hiszen a szeretteim körében vagyok, és ez sokat számít. Egyébként a barátaim hívták fel a figyelmet arra, hogy Éva miket írt rólam, én nem vagyok olyan aktív a közösségi oldalon, hogy feltűnt volna. De Évához tartozik az is, hogy később ezekért bocsánatot kért; nem olyan vérengző hiéna ő, mint amilyennek gyakran mutatja magát” – mondta el Andi, akinek segítségével azt is igyekeztünk megfejteni, vajon a BeleValó új műsorvezetője tényleg csak a show kedvéért viselkedett-e ennyire botrányosan.

Fotó: Hír24 

“Ő szórakoztatni akart, és műsort csinálni. Bár ez szerintem inkább a műsor készítőinek dolga volt, Éva ezt magára vette, és így emberek estek áldozatul annak, hogy meg akart maradni a róla kialakult botrányhős szerepben. Nekem lehet könnyebb dolgom volt, hiszen nem volt velem szemben elvárt viselkedés, én tényleg önmagam lehettem, nem kellett játszanom” – véli a tánctanárnő, aki úgy érzi – bár egyelőre még nagy körülötte a médiafelhajtás – a mindennapjaiban nem hozott különösebb változást a műsor megnyerése; például továbbra sem ismerik fel az utcán az emberek. Botrányos táborbéli társaival pedig szerinte maximum bulikban fut majd össze.

“Bár nem vagyok egy nagy bulizós, de azt gondolom, ilyen helyeken találkozom majd Évával és Aleskával. Olyankor nyilván beszélgetünk majd, hiszen kölcsönösen tiszteljük egymást – legalábbis én tisztelem őket. De talán nem vagyok elég botrányos ahhoz, hogy igazán meglegyen köztünk a közös hang.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik