Elemzői számítások szerint a Mol idei vesztesége a gáz-nagykereskedelmi üzletágon elérheti a 77 milliárd forintot. Ezzel szemben a gáz- és kőolaj-kitermelés 68 milliárd, a kőolaj-feldolgozás és -kereskedelem pedig 70 milliárd eredményt hoz. Természetesen a fenti folyamatok eredőjeként kialakuló 61 milliárdos eredményt még csökkenteni kell az egyes üzletágakra fel nem osztható központi költségekkel és céltartalékokkal, így a Mol pénzügyi műveletek és adózás előtti profitja 45 milliárd forint lehet. Az adózás utáni 28,7 milliárd forintos eredmény részvényenként 293 forintot jelent, 100 forinttal kevesebbet, mint tavaly, amikor jelentős átszervezési költségek terhelték a mérleget. Az igazgatóság a Figyelő értesülése szerint 80-100 milliárdos veszteséggel számolt június 23-i ülésén a gázüzletágban, az egyéb tevékenységekből pedig az elemzői becslésnél magasabb, 150-180 milliárdos nyereséget jelölt meg. Az adózás előtti eredmény az igazgatóság – optimista – várakozása szerint akár 100 milliárd is lehet, pesszimista szcenárió esetén az elemzői becslés közelében levő 50 milliárdot várja a Mol vezető grémiuma is. –
- 16:59 Újabb robbanások történtek Bejrútban, ezúttal kézi rádiókról szólnak a hírek
- 16:47 Berlinben beomlott egy rendezvényhajó teteje, többen megsérültek
- 16:38 Varga Viktort az árvíz miatt nem engedik vissza a saját házába: „Eddig bármikor hazahajózhattam”
- 16:30 29 éves korában meghalt a sztárbalerina, majd egy nappal később az anyja is elhunyt
- 16:17 Ismét csavartörés térített le a sínről egy vonatot
- 16:04 Így segít a TV2 az övsömörben szenvedő Liptai Claudiának a Sztárban sztár All Stars következő adásában
- 16:04 Most arról vitáztak az EP-ben, hogy Magyarország oroszbarátsága veszélyezteti-e a schengeni övezetet
- 15:52 Ilyen a felhők alól a Győrben megduzzadt Duna
- 15:50 Beperelte a Netflixet egy indiai filmes, aki szerint a Squid Game az ő filmjét másolta
- 15:48 Kiengedték a 21 éves öntudatlan lányt megerőszakoló két férfit
- 15:48 Rogán Kabinetirodája több mint 380 ezer telefonszámot adott át egy propagandakampányra
- 15:40 A Kísértés: Noel arról beszélt, hogy barátnője van, és közben egy csábító fenekét simogatta
- 15:25 Már több mint egymillió magyar élhet súlyos nélkülözésben
- 15:13 Az LMP kilép az Európai Zöld Pártból
- 15:11 Gigantikus tengeri szörny csontjai kerültek elő Texasban
- 09:55 Feldarabolják a Vodafone-t
- 11:11 Vészhelyzet miatt visszafordult a British Airways Budapestre tartó repülőjárata
- 14:23 Medián: a fiataloknál nyerő helyzetben a Tisza Párt
- 06:57 Ázsia Expressz: „Nem tudod előadni magadat férfinak” – L.L. Juniort zavarta, hogy Dárdai Blanka átvette az irányítást szálláskeresésnél
- 14:51 Ügyészség: nem zárható ki a bűncselekmény gyanúja a kormány által támogatott Fudan Alapítvány gazdálkodásában
- 11:58 Közel-keleti sajtó: a Hezbollah gyanúja késztette Izraelt a személyhívók felrobbantására
- 06:28 Az EU a nekünk szánt forrásokból vonja le a 80 milliárd forintos bírságot, miután lejárt a határidő
- 05:58 Tíz éve még Orbán volt a legény a gáton, most Magyar Péter folytatja történetét a nem működő államról
- 14:02 „Itt nem lehet győzelemre törekedni, a természet mindig nyerni fog" – homokzsákolós csapatépítő Kisorosziban
- 12:18 Saját sikereként ünnepelte a Hatvannégy Vármegye, hogy felmondott egy iskolapszichológus
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!