Az ingatlanszakma legnagyobb, több mint 50 tagországot átfogó nemzetközi szövetsége a FIABCI. Magyarország 1992-ben, a volt szocialista országok közül elsőként csatlakozott a szervezethez, amelynek fő célja a szakma fejlesztése, az eredmények nemzetközi szintű bemutatása. A FIABCI, mint minden évben, az idén is megrendezi a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot. Az elbírálás fő szempontja az, hogy az „adott ingatlanfejlesztés mennyire szolgálja a társadalmi érdekek érvényesülését”. Vagyis – mint Gönczi László, a FIABCI Magyar Tagozatának elnöke elmondta – nem az épület nagysága, a tervezés és a kivitelezés minősége az elsőrendű szempont, hanem az, hogy a megvalósult létesítmény miként javítja az adott település lakosainak életkörülményeit, mennyire elégíti ki a felhasználó igényeit. A Ferencvárosi Önkormányzat tömbrehabilitációja 1998-ban első helyezést ért el a FIABCI pályázatán, a közcélú szektor kategóriában. E pályázat történetében először fordult elő, hogy közép-európai projekt kapta a világ legjobb ingatlanjának járó elismerést, a szakma „Oscar-díját”. A sikersorozat 1999-ben folytatódott: a főváros által benevezett 1. számú Vásárcsarnok a közcélú szektor kategóriájában első helyezést ért el, a Fővárosi Település és Értékvédelmi Támogatás című pályázat pedig különdíjat kapott. Az idén a Kévés és Építésztársai Rt. által tervezett Orczy Irodaház jutott be a döntőbe az irodaházak kategóriájában. A FIABCI Európai Szakmai Napok elnevezésű rendezvénynek az idén október 5-étől 7-éig Budapest ad otthont, a magyar tagszervezet rendezésében. A konferencián több száz európai és tucatnyi amerikai szakember vesz részt. A konferencián hirdetik ki, hogy az idén mely épületek nyerték el a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjat, illetve kik képviselhetik országunkat a nemzetközi versenyen. E verseny keretében október 6-án 3 fődíjat, valamint 5 különdíjat osztanak ki. Mellékletünkben a Figyelő által esélyesnek tartott épületek közül mutatunk be néhányat. –
- 10:58 Másfél éve nem jár iskolába három kiskorú testvér, de nem emeli ki őket az állam, mert nincs hely számukra – Péter, Anna és Gergely története
- 10:55 Reagált a kormány Orbán amerikai útjára, de a magángépekkel külföldre hordott vagyonról hallgatnak
- 10:54 Hosszú hétvége: komoly fordulat érkezik az időjárásban
- 10:45 Emberfeletti: öten kétszer is körbefutották a Balatont
- 10:31 Varga Judit nem tett vallomást, megszüntették az eljárást a Hajdú Péter-interjúban elhangzottak miatt
- 10:19 A NASA marsjárója sok "pikkelyre" bukkant
- 10:16 Molnár Anikó lakásfelújításba kezdett, fotókkal szemléltette, hogy halad
- 10:10 Tiltakozott a 81 éves asszony, hogy ne kísérjék fel a lépcsőn, karon ragadták és kifosztották
- 09:59 Életrajzi film még soha nem indított ilyen jól, mint a Michael
- 09:50 Salzburg nyáron – amikor a város egyszerre elegáns és laza
- 09:50 Két atomrobbanást is túlélt ez a férfi
- 09:45 Ennyin múlik egy élet: hátborzongató jelenetet videóztak le a Nagykőrösi úton
- 09:41 A Magyar Nemzet bocsánatot kérő levelet küldött Magyar Péternek a poloskázás miatt
- 09:28 Hajós András a TV2-ről: Láttunk mi a folyosón néhány dolgot, programigazgatót ordítani a tényekesekkel
- 09:10 Deutsch Tamás: Magyar Péter anyja rágalmazásért feljelentett
- 19:59 Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni
- 07:07 Szándékosan elütött egy biciklis futárt Budapesten, mégsem kell börtönbe mennie
- 06:40 Galkó Balázsról a fia: Apánk menekült ki az életből
- 08:56 Megfogta a csirkével játszó kutya hátsó lábait, és addig verte a villanyoszlophoz, amíg az el nem pusztult
- 09:41 A Magyar Nemzet bocsánatot kérő levelet küldött Magyar Péternek a poloskázás miatt
- 09:28 Hajós András a TV2-ről: Láttunk mi a folyosón néhány dolgot, programigazgatót ordítani a tényekesekkel
- 17:21 Reagált a NAV Magyar Péternek a Rogán-kör külföldi pénzutalásaival kapcsolatos bejelentésére
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
- 08:17 Boldogan bezárná az Uzsoki a VIP-osztályát, ha kapna pluszfinanszírozást
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
