Kifejezetten unalmas napra kéiszültek az állampapír-elemzők a múlt kedden, a vártnál csak minimális mértékben magasabb októberi inflációs szám nyilvánosságra kerülése után. Többen közülük – miután megírták gyors kommentárjaikat – még le is ugrottak megnézni az éppen Budapesten forgató Robert Redfordot és Brad Pittet, mondván: úgysem történik aznap semmi… Aztán a hollywoodi sztárokat egyik pillanatról a másikra kiverte a fejükből a hírügynökségi monitoron megjelenő hír: a Moody’s felminősítette a szuverén magyar államadósságot, s ezzel – a régióból a szlovének után másodikként – “A”, azaz befektetésre ajánlott kategóriába került az ország. Az elemzők persze rohantak vissza, és a kereskedők sem panaszkodhattak arra, hogy nincs munkájuk.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az októberi inflációs számokkal egyébként “most az egyszer” nem okozott meglepetést, az adatok az előző két hónapban közzétett jelentéshez képest, amikor is a csalódás hatalmas volt, ezúttal köszönőviszonyban voltak az elemzői várakozásokkal: a hivatal a 10,3 százalékos konszenzusnál alig egy tized százalékponttal magasabb, 10,4 százalékos éves fogyasztói áremelkedést mutatott ki.
ELSZÁLLT TERVEK. Ez utóbbi alapján ma már biztosnak látszik, hogy a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium (PM) idei évre vonatkozó módosított tervei sem jönnek be. Az eredeti kormányzati prognózis 2000-re átlagosan 6-7 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számolt, de ennek tarthatatlanságára sokan már az év első felében rámutattak. A Figyelő számára például már március végén nyilvánvaló vált a kormányzati tervek irrealitása (Figyelő, 2000/13. szám), de a PM-nek még közel fél év kellett ahhoz, hogy módosítsa várakozásait: október óta már a József nádor téren is 9 százalék körüli éves átlagos fogyasztói áremelkedéssel számolnak. Elemzők ugyanerre általában 10 százalék közelében lévő rátát mondanak.
Hasonlóan értékelhetők a jövő évi tervek is, hiszen 2001-re a kincstári optimizmus 5-7 százalékos éves átlagot jósol, míg az elemzők 8,5-9,0 százalékot vetítenek előre. Bár sok múlik az energiahordozók árának alakulásán, egyelőre úgy fest, hogy csakúgy, mint most, 2001-re vonatkozóan sem a PM-nek lesz igaza.
“A pénzügyi kormányzat hozzáértését valóban megkérdőjelezi a meglehetősen nagy különbség” – magyarázza Majoros György, a Cashline Értékpapír Rt. makroelemzője. Hozzáteszi azonban, hogy a helyzet azért nem olyan súlyos, mert a piaci szereplők alapvetően arra figyelnek, hogy egy adott ország jegybankjának célkitűzései jöjjenek be. Magyarországon pedig a Magyar Nemzeti Bank a jelenleg érvényben lévő árfolyam-politika jegyében alapvetően árfolyamcélokat ad meg, ellentétben például Lengyelországgal és Csehországgal, ahol az inflációs tervek teljesítését várják el elsősorban a jegybankoktól.
TRÜKKÖK. “Valóban nem tesz jót a kormány szavahihetőségének, hogy immár másodszor van igen erőteljes eltérés a pénzügyi kormányzat és az elemzők számai között” – mondja Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő elemzője. Persze, az alultervezés lényegesen javítja az államháztartás helyzetét, hiszen emiatt a költségvetés bevételei lényegesen meghaladják majd a terveket – emlékeztet a szakértő arra a trükkre, amely az idén is bejött a kormánynak. Nagy kérdés azonban szerinte, hogy az elkerülhetetlen jövő évi kiigazításokhoz a kiadási oldalon milyen tartalékokkal rendelkezik majd a költségvetés.
A friss adat Majoros szerint túl sok új információt nem tartalmaz, a középtávú inflációs kilátások továbbra sem adnak okot optimizmusra. Szerinte a jövő év közepén ugyan a magas bázisok “kihullanak”, de az olaj- és gázárak, illetve a feldolgozatlan élelmiszer-ipari termékek áremelkedésének másodlagos hatása javában tart. Ráadásul a jövő évi lazítás a fiskális politikában a béremeléseken keresztül keresleti oldalról okoz majd inflációs nyomást. “Az októberi 10,4 százalékos 12 havi infláció lokális maximum lehet” – vélekedik kollégájához hasonlóan Duronelly, de markáns csökkenésre ő se számít. Az éves átlagos inflációt 2001-ben 9,1-9,2 százalékra várja, a jövő év végén pedig 7,0-7,5 százalékos értéket tart elképzelhetőnek.
Távolról, és talán nagyobb összefüggéseket nézve azonban különösebb aggodalomra nincs ok; ezt támasztja alá a Moody’s felminősítése is. A GDP növekedési üteme ugyanis meglehetősen attraktív, az idén 5,7 százalékra, s jövőre is csak egy hajszálnyival kisebb bővülésre számítanak az elemzők. Az egyensúlyi mutatók terén azonban felhívják a figyelmet némi kockázatra, hiszen 2001-re már az ideinél érezhetően magasabb, 2,3 milliárd eurós folyómérleg-hiánnyal kalkulálnak. A statisztikák szerint ugyanis a lakosság pénzügyi megtakarításai folyamatosan csökkennek – elsősorban azért, mert ez a kör úgy ítéli meg, hogy helyzete középtávon egyértelműen javul, így többet költ -, emellett várhatóan gyorsulnak a vállalati beruházások, az államháztartás pedig a választások közeledte miatt nem fog kiegyensúlyozó szerepet betölteni. Ez ugyan politikai szempontból érthető, de a becslések szerint az államháztartás elsődleges egyenlege összességében alig 1 százalékos szufficitet mutat majd, szemben a kormány terveiben szereplő idei 2,1 százalékos értékkel.
HIÁNYOS MÉRLEG. Mindazonáltal riasztó egyensúlyi mutatókra kevesen számítanak; Duronelly szerint gond viszont, az államháztartás helyzete továbbra sem transzparens. A mérleg ugyanis nem tartalmazza fontos elemek – az állami tulajdonban lévő vállalatok, egyéb állami intézmények – pozícióit. A nem teljes körű számbavétel miatt pedig becslések szerint a valóságosnál legalább 1 százalékponttal kisebb államháztartási hiányt mutatnak a számok.
Makrogazdasági izgalmakban azonban várhatóan jövőre sem lesz hiány. A felminősítés bizonyos körülmények között ugyanis ráerősíthet a külföldi tőkebeáramlásra, s ez hozzájárulhat ahhoz, hogy komoly felértékelési nyomás nehezedjen a forintra. A Moody’s bejelentése óta egyébként a közepes futamidejű állampapírok hozama mintegy 40 bázisponttal csökkent, s a forint hónapok óta először ismét az intervenciós sávon belüli legerősebb pozíciót közelíti. Pedig korántsem biztos, hogy a bejelentést már teljesen “lereagálták” az intézményi befektetők, nekik ugyanis a tapasztalatok szerint ehhez egy-két hétre szükségük van. Ráadásul jó pár cégnél november végén zárul a pénzügyi év, új pozíciókat emiatt értelemszerűen csak azt követően nyitnak.
Az árfolyam-politika megváltozása márciusig nem várható, a jegybank “vészhelyzet esetén” vélhetően a kamatcsökkentéssel tudja majd kezelni a problémát. Amennyiben Surányi Györgyöt tényleg Járai Zsigmond pénzügyminiszter váltja jövő tavasszal a jegybankelnöki székben, és a jegybanktanács összetétele is megváltozik, az vélhetőleg megnyitja az utat egy új árfolyam-politika előtt. Ma még nem egyértelmű, hogy ez az új rendszer valóban képes lesz-e további lendületet adni az infláció-ellenes harcnak – miként azt szorgalmazói remélik. Márpedig szigorú fiskális gyeplő híján még a legjobb monetáris politika is alulmaradhat az infláció elleni küzdelemben.
