A két egymással haragos viszonyban álló társaság a község belterületén csapott össze – írta közleményében a még szombat délután történt verekedésről Fedor Rita főhadnagy, a rendőrség nyírségi helyettes szóvivője. A haragosok az utcán kiabáltak, szitkozódtak egymással, majd az egyik lovas szekérrel érkező csoport behajtott a másik társaság tagjai közé. Egy 30 éves férfi vasvillát dobott a szekérről az ellentáborba és megsebesített egy 34 éves férfit, aki könnyebben megsérült. Az időközben értesített rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre és vetett véget a verekedésnek. A vasvilladobáló ellen súlyos testi sértés kísérletének gyanújával indult eljárás, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezését. Az ügyben eddig további nyolc személyt hallgattak ki csoportos garázdaság miatt, de további gyanúsítások is várhatók.
- 08:29 Példátlan leszállás: kényszerből az Emirates két óriásgépe is landolt Ferihegyen
- 08:26 Ázsia Expressz: „Ő egy gyilkos!” – hátráltatta visszafogottan a helyiek előtt Zsigmond Angit Béres Anett
- 08:09 PSG Ogli: Kimondja valamelyik családtagom, hogy le kéne tenni az érettségit, olyan ideges leszek
- 07:59 „Meglátjuk, mit hoz a jövő” – Gulácsi arról beszélt, miért maradt ki a válogatottból
- 07:58 Kilenc évet kértek a férfire, aki négyszer is megszúrta a barátnője vállához véletlenül hozzáérő fiút
- 07:55 Kényszerleszállást hajtott végre a repülőgép, pizzát rendelt az utasoknak a pilóta
- 07:34 A háborúban elesettekért tartott megemlékezést érte rakétacsapás Ukrajnában, hatan meghaltak
- 07:15 Halálfejes lepke szállt le egy erkélyen Pécsett
- 07:14 Megalapította médiacégét Magyar Péter öccse
- 07:05 Pintér-féle tanárvizsga: 27 bukás, felemás értékelés
- 06:56 „Ő is beszél az Úr felé” – Józsi gazdát látatlanban is lenyűgözte Erika, aki még kapálni is kiöltözik
- 06:42 „Nyilván nem a Sándor-palotát tatarozzuk majd” – Schadl György most egy épületfelújító cégbe szállt be
- 06:40 Netanjahu az Izrael elleni bombázásról: Irán nagyot hibázott, és megfizet érte
- 06:27 Bajban lévő menyasszonyok megmentőjévé vált a brit lottónyertes
- 06:23 Az Árulók: ismét elcsíptek egy gyilkost a kerekasztalnál
- 06:13 Nagy mennyiségű esőt kap az ország egy része szerdán
- 16:37 „Amikor megtudtam az orgiáit, azonnal felfüggesztettem” – írja a kalocsai érsek belsős levélben Bese Gergőről
- 20:36 Meghalt John Amos, az Amerikába jöttem színésze
- 03:59 Kézicsarnokuk sincs, de a Veszprémet és a Szegedet is legyőzték
- 18:08 Napirend után: Miért nem hozta szóba egyik elemző sem, hogy Orbán óriási avokádónak öltözött?
- 15:18 „Orosz csicskáknak nincs helye a magyar közéletben” – Orbán Balázs miatt fehér lobogót húzott a MCC zászlórúdjára a Momentum
- 17:21 „Köszönöm Orbán Balázs bátor szavait” – Bencsik András megvédte Orbán Viktor politikai igazgatóját
- 17:16 Megkéselt három óvodást egy férfi Zürichben
- 20:43 Varsányi Réka is feltűnik majd a Megasztár következő részében
- 15:00 Jogszabállyal kerülheti ki a kormány a Szabadság-szobor alkotójának örököseit, akik nem támogatják a keresztet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!