Közélet

Őrizetbe vették Koltai Gábor filmproducert

Koltai Róbert és Pogány Judit fiának ügyében is vizsgálódnak.

A Magyar Televízió Híradója információi szerint őrizetbe vették Koltai Gábor filmproducert, akit csalással, adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítanak. A köztelevízió hírműsora szerda este arról számolt be, hogy az ügyben idén tavasszal kezdett nyomozni az Adó és Pénzügy-ellenőrzési Hivatal (APEH) feljelentése alapján a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP).

Sipos Jenő szóvivő az MTV-nek azt mondta, az eddigi adatok szerint a mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó társaságok offshore cégek beiktatásával, illetve fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést.

Az MTV szerint Koltai Róbert és Pogány Judit fiának ügyében négy, 3 dimenziós animációs film számláit is vizsgálják, a gyanú szerint a filmek három producere fiktív számlákkal igazolta az állami támogatás elköltését.

A pénzügyőrök csalással, adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják őket. Három producert a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, két másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik