Közélet

Ismét lebukott egy illegális pókerterem

A rendőrök a helyszínen bizonyítékokat foglaltak le, és felvették a tanúvallomásokat.

Az APEH csütörtöki tájékoztatása szerint az akciót kedden, késő este tartották Miskolcon. Az adóhatóság emberei a miskolci rendőrökkel közösen csaptak le a pókerteremben. Mint kiderült, a kártyabarlangban úgynevezett “cash game” formában, minimálisan 20 ezer forint értékű zseton vásárlásával lehetett pókerezni, a játékosokat SMS-ben értesítették.

Az elmúlt időszakban több pókerteremben is razziáztak a hatóságok. December elején négy embert állítottak elő a rendőrök Budapesten egy belvárosi pókerklubból tiltott szerencsejáték szervezése vétség gyanúja miatt. November elején a III. kerületben volt akció, akkor 11 embert állítottak elő, közülük egy embert gyanúsítottként hallgattak ki. Rajtuk kívül majdnem száz embert hallgattak meg tanúként az ügyben.

Ugyancsak novemberben, egy fővárosi bevásárlóközpontban is lecsaptak a hatóságok, az ellenőrzést engedély nélküli szerencsejáték szervezése miatt tartották, meghallgatták az ott lévőket és eszközöket foglaltak le. Októberben – csakúgy, mint most – Miskolcon tartottak akciót. A házkutatás eredményeként a rendőrség akkor több pakli kártyát, zsetonokat, játékoslistát, számítástechnikai eszközt lefoglalt, illetve 12 játékost és szervezőt pedig előállított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik