körülmények között szűnik meg a forint csúszó leértékelése – jelentette ki a jegybank elnöke egy nemzetközi üzletember-találkozón. Ezen állítását Surányi azzal indokolta, hogy a forint előre bejelentett mértékű és ütemű leértékelésének rendszerét akkor volna ideális felszámolni, amikor a hazai termelékenység növekedése annyival haladja meg Európa más országainak azonos mutatóját, amennyivel kompenzálja a forintnak az európai pénzeknél gyorsabb ütemű inflációja okozta veszteséget. Ez az ideális szint a termelékenység jelenlegi növekedése mellett körülbelül 5 százalékos árszínvonal-emelkedésnél alakulhatna ki.
Jövőre – ezt bizton mondhatjuk – nem csökken 5 százalékra az infláció. Jó, ha nem haladja meg a 6-7 százalékot, s ez korántsem ideális körülmény.
Az olaj világpiaci árának szárnyalása nem csupán globális árfelhajtó hatást vált ki, hanem előbb-utóbb recessziót is okozhat – mindenekelőtt Nyugat-Európában -, s lévén a magyar konjunktúra erősen Európa-függő, ez sem ideális kilátás.
A Magyar Nemzeti Bank helyzete sem nevezhető éppen ideálisnak. Elnökének mandátuma jövő májusban lejár, Surányi kinevezésének meghosszabbítására lényegében nincs esély. Alelnököket a kormányfő nem enged kinevezni, amíg a CW Bank ügyét lezártnak nem tekinti; a jegybanktanács pedig az elégséges legkisebb létszámmal “üzemel”.
Ezzel szemben kedvező, hogy a jegybank devizatartalékainak szintje akár egy újabb délkelet-ázsiai méretű pénzügyi válság esetén is elegendőnek tűnik a forint tartós védelmére. A magyar szuverén adósságkötvények felminősítése a következő hónapokban várható. A gazdaság teljesítményét illetően pedig középtávon kitűnőek a kilátások.
Bárki is kövesse Surányi Györgyöt a jegybankelnöki székben – ahogy azt a Figyelő már korábban is jelezte, erre leginkább Járai Zsigmond pénzügyminisztert tartjuk esélyesnek -, szembe kell néznie azzal, hogy minden kedvező folyamat ellenére a feltételek távol állnak az ideálistól.
A forint csúszó leértékelését már csak politikai okokból is meg kell szüntetni – ez mind a Fidesz-MPP, mind a Kisgazdapárt választási programjában szerepelt -, azonban az 1995 előtti módszerhez sem lehet visszatérni. Akkoriban ugyanis a rendszertelen, de mindig nagymértékű egyszeri leértékelések óriási bizonytalanságot vittek a gazdaságba.
Az új jegybanki vezetés számára alapvetően két megoldás jöhet majd szóba: vagy kiszélesíti a forint árfolyamának intervenciós sávját, vagy az euróhoz köti a magyar fizetőeszköz árfolyamát.
A széles intervenciós sáv igen költségesnek bizonyulhat, s a lengyel példa sem hat kifejezetten ösztönzőleg. Az árfolyamnak az euróhoz való rögzítése pedig elhamarkodottnak tűnik. Egyébként maga az euró elég bizonytalan pénznem ahhoz, hogy a forintot éppen mostanában kössék hozzá.
Valóban, nem éppen ideális… –
