Gazdaság

AZ ADÓTANÁCSADÁS JELENE ÉS JÖVŐJE – Kötelező kamara nélkül

Manapság bárki végezhet adótanácsadást, képesítés nélkül, sőt illegálisan is. A kötelező kamarai tagság létrehozása rendet tehetne a szakmában, ám ehhez hiányzik a politikai akarat.

Németországban éppen olyan természetes, hogy adótanácsadója van a magánszemélyeknek is, mint ahogy saját orvossal és ügyvéddel rendelkezik valaki. Így aztán nem csoda, hogy a 65 ezer adótanácsadó jól megél ebből a szakmából, amely a legfelkapottabb foglalkozások közé tartozik. Ezen a területen Magyarországnak még van mit pótolnia. “Nálunk nincs a legdivatosabb szakmák között az adótanácsadás, s nincs kiemelkedő presztízse sem” – állítja Zara László, a Magyar Adótanácsadók Egyesületének elnöke. Ebben – amellett, hogy nem lehet belőle könnyen “meggazdagodni” – az is szerepet játszik, hogy nagy a verseny, ráadásul a felsőfokú végzettség megszerzése után még egy igen nehéz, pénzügyminisztériumi szakértők által lebonyolított adótanácsadói szakvizsgát is le kell tenni. Zara szerint viszont 10 év múlva már nagyobb lesz a hazai piac is, és – a fejlett országokhoz hasonlóan – nálunk is bekerül a divatszakmák közé az adótanácsadás. Különösen az Európai Unió adószabályaiban is kiigazodó szakértők számíthatnak jelentős piacbővülésre. A munkaerő szabad áramlása nyomán a magánszemélyek is mind gyakrabban fordulnak majd adótanácsadókhoz. Nagy lökést adhat, ha a jelenlegi társasági méretek növekszenek, a mostani kényszervállalkozások pedig “felnőnek”.

Az, hogy pontosan hányan foglalkoznak nálunk adótanácsadással, s milyen bevételre tesznek szert, csak becsülni lehet. Zara László szerint mintegy 5 ezer lehet azon vállalkozások és magánszemélyek száma, amelyek/akik – többnyire könyveléssel és könyvvizsgálattal együtt – ilyen jellegű tevékenységet is folytatnak. A pontos létszám, illetve a bevétel meghatározása azért sem lehetséges, mert illegálisan is végeznek ilyen munkát, köztük például még hatósági alkalmazottak is. Ezt pedig azért tehetik meg, mert jelenleg az a különös helyzet az országban, hogy lényegében bárki adhat adótanácsokat, semmilyen szankció nem vonatkozik rá, még akkor sem, ha illegálisan vagy ha képesítés nélkül teszi ezt. “Ez ellen lépni kellene valamit” – szögezi le a mintegy 1500 adótanácsadó érdekeit képviselő egyesület elnöke. A korábbi években még azt próbálták elérni a kormányzatnál, hogy egy kötelező jellegű szakmai kamarát alakíthassanak, miként a magyarországi ügyvédeknek, könyvvizsgálóknak, vagy építészeknek is van ilyen szakmai szervezetük.

Dacára annak, hogy ez számos pozitív következménnyel járna (lásd külön anyagunkat), Zara szerint nincs esélye annak, hogy rövid távon nálunk kötelező tagsággal járó adótanácsadói kamarát lehessen alapítani. A politikai helyzet ugyanis jelenleg nem alkalmas erre. A kormánypártok nem támogatják a kamarák “burjánzását”, sőt: a gazdasági kamarák esetében is eltörölték a kötelező tagságot. Nincs megtiltva a kamara-alapítás, ám olyannyira megszigorították a feltételeit, hogy szinte lehetetlen valamennyit teljesíteni. A szakma érdekében azonban valamit mindenképpen kellene tenni. Az egyesület ezért javasol a törvényhozóknak az adózás rendjéről szóló törvényben egy olyan módosítást, hogy ha adótanácsadó készíti az adóbevallást, akkor szerepeltesse rajta a nevét, oklevele számát, s aláírásával hitelesítse azt. Ezzel még nem veszi át az adószakértő a felelősséget a bevallás tartalmáért, de legalább láthatóvá válik a közreműködése. Ha pedig valamilyen társaság szakértő alkalmazottja segít a kitöltésben, akkor a cégvezető nyilatkozna erről. Az adóhatóság pedig ellenőrizné, hogy arra jogosult adószakértő készítette-e a bevallást, s amennyiben nem ez a helyzet, mulasztási bírságot szabhatna ki. Zara László elégedett lenne, ha sikerülne egy ilyen tartalmú törvénymódosítást elfogadni, bár nem tett le róla, hogy hosszabb távon mégis létrejöjjön a kötelező tagságú kamara. Már csak azért is szükség lenne erre, mert miközben az adótanácsadó tevékenységét közvetlenül semmilyen törvény nem terelgeti, addig az ettől nem messze álló szakmát, a könyvvizsgálást több mint 40 jogszabály szorítja keretek közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik