Rendhagyó koncert – színházkoncert – részesei lehetnek azok, akik április 29-én ellátogatnak a Trafóba. Az Angyal az égre – Ördög a falra című produkció a Müller Péter Sziámi vezette zenei műhely tavalyi bemutatója után gondolatébresztő musicalt visz a színpadra, ahol színház és videó egymást kiegészítve mesél el egy történetet – természetesen sok-sok zenével. Hol tangót, hol kínai muzsikát, olykor rapet vélünk felfedezni az ironikus ötletrohamban, amelynek során a főhős Tyborg megalkotja az Első Magyar Világslágert, feltalálja a bio-feedback tudatbefolyásoló készüléket, kifejleszti a gyóntatószoftvert, de megszeg minden parancsolatot és bűnbe esik egy angyallal, mi több elutazik Bora-Borára vagy tetszés szerint kivégzik. Az őrületben, a zenei nagy kalandban hagyományos hangszerek mellett Lőrincz György játszik villanycsövön, amit elképzelni ugyan nem tudunk, de talán ezért is érdemes lesz elmenni a koncertre. –
- 23:07 „Nem tudom, minek kell történnie, ahhoz, hogy piros lapot kapjon valaki? El kell törnie a bokáját a másiknak?”
- 21:56 Egy sérüléssel még nagyobb esélyt kaphat az olimpián a magyar műkorcsolyapáros
- 21:39 Eutanázia előtt eladományozta az arcát, szokatlan műtét Barcelonában
- 21:28 „Ne keverjenek bele minket a politikába” – nem csupán az Eb-bronz miatt volt forró a hangulat a horvát kézilabdázóknál
- 21:20 Trump: Én soha nem jártam az Epstein-szigeten, de a korrupt demokraták igen
- 21:16 A legfontosabb hírei - 2026. 02. 02.
- 21:10 „A fideszes frakcióvezető nyilvánvalóan hazudott nekem” – botrányosan indult az év a győri közgyűlésben
- 21:00 Bochkor Gábor Fenyő Miklósról: Meg voltam róla győződve, hogy ki fog jönni és ez egy párhetes történet lesz csupán
- 20:38 A brazil influenszer nagy támogatója volt Trump bevándorlás-ellenes ügynökségének, az ICE őt is letartóztatta
- 20:28 Pokoli fájdalmai vannak Pásztor Erzsinek: az előadásait is le kellett mondani
- 20:00 Trump állítja, megbeszélte az indiai miniszterelnökkel, hogy leállnak az orosz olajimporttal
- 19:59 RTL: Úgy megverhette a fóti gyermekotthon igazgatója az egyik neveltet, hogy az kórházba került
- 19:30 10 református püspök, élükön Balog Zoltán, úgy érzi, gúnyt űzött a magyarokból a világszervezet
- 19:24 Zelenszkij: Kész a megállapodás a biztonsági garanciákról
- 19:00 Négy férfitől kilenc gyereke van a 27 éves nőnek, és nem tervez megállni
- 11:58 Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
- 16:14 Tüntetést rendeznének a Kossuth téren a választás másnapján, „megelőző jelleggel”
- 11:16 Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát
- 16:09 Ingyenes készpénzfelvétel: vannak, akik hiába próbáltak hozzáférni a 300 ezerhez – íme, egy várható hiba és a megoldása
- 15:06 Elgázolt egy embert a vonat Budapesten
- 10:36 A csokornyakkendős Bad Bunnytól a tollkosztümös Lady Gagáig – a Grammy-gála képekben
- 21:00 Bochkor Gábor Fenyő Miklósról: Meg voltam róla győződve, hogy ki fog jönni és ez egy párhetes történet lesz csupán
- 21:20 Trump: Én soha nem jártam az Epstein-szigeten, de a korrupt demokraták igen
- 17:58 Ezt kell tudni az Epstein‑botrányról: hat pontban idézzük fel a világ egyik legsúlyosabb szexuális visszaélés-sorozatát
- 11:00 Gyulay Zsolt: A sportban dolgozókat nagy meglepetés érné, ha itt kormányváltás lenne
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
