Jótékonyan hatnak az inflációra a fénysebességgel bővülő élelmiszer-kereskedelmi láncok, amelyek a közértek, fűszértek idején megszokott beszerzési mennyiségek sokszorosát, több mint százmilliárd forintnyi árutömeget rendelnek. Ezzel olyan tekintélyes árkedvezményt tudnak kisajtolni a szállítóktól, amivel – különösen az akciók alatt – a fogyasztói áraik is sokkal versenyképesebbek a hagyományos kiskereskedelmi üzletekénél. A hazai vevők ma még szinte kizárólag az árat nézik. Ez az árérzékenység pedig a kis üzletekből a szupermarketekbe, diszkontláncokba csalja a vásárlót. Az apróbb élelmiszerüzletekbe így legfeljebb az amúgy is kis jövedelmet hozó napi cikkekért térnek be. Ebből a szerény forgalomból a kis boltok épphogy fenn tudják tartani magukat, ami sötét jövőt vetít előre számukra. Ráadásul a kicsik jelentős része kényszervállalkozás, amelyeknek tulajdonosai többségükben hozzáértés, szakképzettség és elegendő tőke nélkül vágtak bele a kereskedésbe, tehát nincsenek tartalékaik. Sokan mégsem ismerik fel az összefogási kényszert – akkor sem, ha a láncok és diszkontok árnyékában már nem győzik az árversenyt.
Pedig az összefogás a hazai kiskereskedelemben sem számít újdonságnak. Első példája volt a kilencvenes évek elején a “Mi családunk” hálózat. Szinte ezzel egy időben indult a CBA, amely elsősorban a közért vállalatok privatizációjában több száznégyzetméteres üzletekhez jutott vállalkozókat tömöríti. Vezetői ma már több mint százmilliárd forintos beszerzési értékkel számolnak. A későbbi BE és a szárnyait bontogató Sláger Kereskedőház Rt. ugyancsak a minél szorosabb szövetségre épül. Bár a szövetkezés módjában, formájában sok a különbség – például, hogy a közös társaságban résztulajdonos-e a tag, működtet-e a társaság központi raktárt -, a cél azonos: a nagy láncokkal versenyre kelni a nagyobb beszerzési kedvezményért. A bajuk is közös, általában kisebb volument és tőkét képviselnek, mint a multinacionális láncok. Az árversenyben a nyomott piacon pedig lassú a tőkefelhalmozás, tehát fejlesztésben így is elmaradnak a külföldi konkurenciától.
A célzottan kis boltokat és az úgynevezett garázsüzleteket összefogó Sláger Kereskedőház egy éve alakult. Franchise típusú rendszere erősebb kapocs az egyszerű beszerzési szövetségnél, mert az értékesítésnél is egyre több azonosságot, megkötést alkalmaz (például az arculatban, az akciókban, az akciós árakban, a logóban, a kötelezően tartandó termékekben). A Slágerhez tartozó üzletek a főváros és Pest megye településein alkotnak “láncot”. Saját – egyébként mások előtt is nyitott – központi raktárbázisán kedvezménnyel vásárolhatnak a tulajdonos tagok. Hasznos kötelék az a számítógépes információs rendszer, amelyen közvetlenül rendelhetnek a boltvezetők a nap bármely órájában. Az együttműködés “lánc jellegét” erősíti a 70 ezres példányszámú Sláger akciós újság is.
Az összefogás a kiskereskedelmi forgalom rákfenéjére is gyógyír lehet a kicsiknek. Arra tudniillik, hogy nincs elég garancia, fedezet. Ebben segíthet a közös kockázati alap. A Sláger Rt.-ben például részvénytulajdonos a tag, a pakettjét letétbe helyezi a társaságnál. Ez – az óvadékszerződéssel kiegészítve – kölcsönös fedezetet is jelent a szállításoknál. A CBA-nál pedig belépésnél tízmillió forintot kell letenni a közös “alapba”, ugyancsak fedezetként.
Jelen Béla, a Sláger Rt. vezérigazgatója szerint a szövetséget alkotó, kis (80-200 négyzetméteres) üzletek részvényes tulajdonosai felismerték, hogy nem maradt más választásuk az összefogásnál. A multinacionális kereskedelmi láncok extenzív növekedése után – egy-két éven belül – a kis, közepes önálló üzletek kiszorítása következik. A nagyobbakat megvásárolják, a kicsiket az árversennyel tönkreteszik. Véget ér az az időszak, amikor a szintén rivalizáló élelmiszer-nagykereskedések egymást váltó akcióiból mindig ki tudják “mazsolázni” a kis üzletek a legolcsóbb termékeket. A gyilkos versenyben ugyanis a nagykereskedések száma is alaposan meg fog csappanni Jelen szerint, mert nem bírják tartani az – esetenként önköltségi szintre ereszkedő – árakat.
Akkor is érdemes vállalni az összefogást, ha az kezdetben komoly áldozatokat követel a láncot alkotó kis boltoktól, mert közös nagy beruházásokat kell megvalósítaniuk a fennmaradás érdekében. Például központi raktárt kell létesíteni, mert az élelmiszer-ipari cégek, a napi terméket és a kólát leszámítva, fokozatosan leépítik a bolti kiszállításhoz fenntartott logisztikai rendszerüket, teherautó-parkjukat.
A legnehezebb persze azt eldönteni, hogy milyen nagyságnál érdemes összefogni, beszerzési szövetséget kötni? A közös rendelésnek, a beszerzési társaságok létrehozásának akkor van értelme, ha érdemi, többszázalékos kedvezményt tudnak elérni a szövetkezők a szállítónál. Egyes üdítős társaságok például már négy-öt közösen rendelő üzlet számára is adhatnak regionális kedvezményt. Más gyártók azonban több tízmillió forintos rendelésállománynál hajlandók érdemi engedményre. Jelen Béla szerint az a kritikus tömeg, ha már “hazai láncnak” tekinti a gyártó az összefogó megrendelőket. Akkor is, ha ez a méret sokkal kisebb mint a multinacionális, külföldi érdekeltségű hálózatoké. A szükséges nagyság persze függ az adott termékpiac méretétől, de több cikknél általában évi több tíz-száz millió forintos forgalmat feltételez. A csaknem kétszáz üzletet összefogó Sláger Kereskedőház esetében a bolti eladás évente mintegy 10 milliárd forint, ebből a közös beszerzési érték egyelőre 4-5 milliárd. Ám a tervezett nógrádi és borsodi terjeszkedés nyomán ezt alaposan meghaladhatja majd.
Az együttes beszerzéssel elérhető árkedvezmények egyébként nem függnek a szervezeti formától: lehet az kft., rt. vagy éppen egyesület is. Valójában még jogi személyiségű társaság sem szükségeltetik ehhez, egy dunántúli beszerzési szövetség megrendeléseit, szervezési feladatait például az egyik kiskereskedelmi cég logisztikai osztálya végzi. A szállítók mégis pontosan tudják, hogy mekkora tömeget képvisel egy egyszerű megbízási szerződésen levő pecsét. Ellenpélda is van, a multinacionális kereskedelmi láncok közös beszerzési társaságaik mellett külön is vásárolnak sőt akár csak egy-egy ügyletre, pillanatnyi előnyökért hoznak létre közös céget, amelyet azután meg is szüntetnek.
A kedvezőbb beszerzési ár elérése érdekében a nagyok is tartós szövetséget kötnek. A Metro és a Spar létrehozta közös beszerzési társaságát a budaörsi Metspa Kft.-t, amely becslések szerint évi mintegy 180 milliárd forintos beszerzési értéket képvisel. A konkurensek – a Csemege-Julius Meinl, a Profi Magyarország Rt. és a “Corás” Magyar Hipermarket Kft. – is megkívánták a növekedési szérumot. Legalábbis vezetőik bejelentették, hogy szándékuk szerint az ezredfordulóra ez a hármas is kirukkol egy beszerzési társasággal. Információink szerint ehhez egyelőre nem kérték a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét. Ha létrejön a szövetség, ugyancsak mintegy 150 milliárd forint beszerzési értéket képviselne a kapcsolat. (A Metspa és a leendő, talán Ju-Co-Pro-nak nevezendő cég így a mintegy 1,5-2 billió forintosra taksált hazai élelmiszerpiac hatodát lenne képes felvenni.) Azt persze egyelőre nehéz megjósolni, hogy a multik beszerzési együttműködése milyen válaszreakciókat vált majd ki a hazai tulajdonú láncokban. Minden-esetre szakmai megfontolások alapján nem tűnik utópisztikusnak a CBA, a BE és akár a Sláger valamilyen beszerzési összefogása.
