Közélet

388 baleset történt az utakon a hétvégén

Négy ember meghalt, több mint 150-en pedig megsérültek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt hétvégén – pénteken, szombaton és vasárnap – összesen 388 közúti baleset történt. Négy ember halt meg, 41-en súlyos, 114-en könnyű sérüléseket szenvedtek. Ezeken felül volt 229 olyan baleset is, amelyben – bár senkinek sem esett baja – anyagi kárral járt.

A rendőrség közleményében beszámol arról is, hogy az említett időszakban 132 körözött embert sikerült elfogniuk. Emellett 170 főt tetten értek, bűncselekmény elkövetésének gyanújával pedig 266 embert állítottak elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik