A Fővárosi Vízművek Rt. 1998-at az üzleti tervhez képest 200 millió forinttal mérsékeltebb, de összességében így is 1,5 milliárd forintnyi veszteséggel zárta. A cég vesztesége 1997-ben 1,4 milliárd forint volt. A társaság ráfordításai 1997-ben 17,2 milliárd forintot tettek ki, míg 1998-ban – előzetes adatok szerint – 17,1 milliárd forintra rúgtak. A rt. francia-német befektetői, az RWE-SLE konzorcium a veszteség ellenére várhatóan 2 milliárd forintos menedzsmentdíjban részesülnek. A privatizációs szerződés szerint ugyanis a költségek megtakarításának, a kinnlevőségek csökkentésének és a többletforrások eredményének 75 százaléka illeti meg a konzorciumot. A megállapodás szerint a költségszámítás báziséve az 1996-os esztendő, s a tárgyév tényleges költségeivel való összehasonlítást reálértéken számolva végzik el. A jövőben a menedzsmentdíj nagysága növekszik akkor is, ha a vízművek vesztesége nő, de a költségek elszámolása 1996-hoz képest csökkenést mutat. A vízdíj emeléséből eredő többletbevétel után viszont nem jár sikerdíj a befektetőknek. A Fővárosi Vízművek Rt. 1996-os privatizációs szerződése szerint a német-francia konzorcium 25 évig rendelkezik a társaság irányítási jogával. A két külföldi cég által közvetlenül birtokolt részvények időközben a befektetői konzorcium alapította Hungariaviz Rt.-hez kerültek. Az így immár 23 százalékos tulajdonos Hungariaviz Rt.-n 49:51 arányban osztozik az RWE és az SLE.
- 10:56 Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
- 10:43 Mourinho inkább nem állt a sajtó elé, annyira felbosszantotta a bíró
- 10:40 Kiadós eső áztatta az országot, Budapest vezeti a listát
- 10:30 Tóth Ildikó: A NER-es hölgyeknek nemcsak vagyont érő ruhatáruk, de gardróbrendezőjük is van napi 8 órában
- 10:17 Trump: Ideje lenne új elnököt választania Ukrajnának
- 10:01 Galamb fenyővel, körtés kacsamáj, kolbászos édesség: három opció a mindennapostól az exkluzívig, ha ősszel érdekeset ennél Budapesten
- 09:51 Több tucat házat pusztított el egy villámáradás Nepálban
- 09:16 Tarjányi a Trump–Putyin-egyezségről: Van egy sor döntés, amelyet érdemes egymás mellé tenni
- 09:12 Augusztus 20-i tűzijáték: feljelentést tesz Hadházy Ákos a belügyminisztériumi vizsgálat után
- 08:31 Bödők Gergely: A vadászat mint gyanújel – A Kaprinyák-ügy margójára
- 08:30 Tóth Gabi-ügy: a fideszes politikus szerint nem kampányrendezvényre hívták Debrecenbe az énekesnőt, akivel fotózkodott is
- 08:13 Dömsödi Gábort ma újra megválaszthatják Pásztó polgármesterének
- 07:59 „Hatalmas pofon Európának” – cseh kritika Trump és Putyin olajalkuja miatt
- 07:42 „Maradok ember” – Schóbert Lara megmagyarázta, miért esett ki a Megasztár válogatóján
- 08:56 110 vashordót és 899 gumiabroncsot emeltek ki a Duna medréből
- 09:16 Tarjányi a Trump–Putyin-egyezségről: Van egy sor döntés, amelyet érdemes egymás mellé tenni
- 22:12 Ruszin-Szendi szerint 2025-ben, miután Magyar mellé állt, katonákkal figyeltették a megszólalásait
- 19:38 Ötös lottó: ezek az október 10-i nyerőszámok – 4,5 milliárd volt a tét
- 06:04 Egy éve ilyenkor: mentek egy próbakört Pesten a luxusterepjáróval, fegyveres rendőrök várták őket
- 08:13 Dömsödi Gábort ma újra megválaszthatják Pásztó polgármesterének
- 09:12 Augusztus 20-i tűzijáték: feljelentést tesz Hadházy Ákos a belügyminisztériumi vizsgálat után
- 23:18 Vinícius gólt lőtt Gulácsinak, de a játékvezető nem adta meg, sőt inkább ki is állította
- 06:29 Kelly Clarkson kiakadt: úgy bántak vele egy boltban, mint Julia Robertsszel a Micsoda nő!-ben
- 08:31 Bödők Gergely: A vadászat mint gyanújel – A Kaprinyák-ügy margójára
- 20:25 Kiengedték a kórházból a kivégzését túlélő Pike-ot, visszakerült a régi börtönébe
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
