Közélet

Jelzőcsengő buktatta le a tolvajt

A nő néhány napon belül már másodszor akarta kifosztani a mozgássérült férfit Szentesen.

A nő először múlt pénteken ugrott be az egyedül élő, súlyosan mozgáskorlátozott szentesi férfi házának az udvarába, majd a bezárt ajtót feltépve a lakásba is bejutott. A nehezen mozgó férfi hiába próbálta a nőt feltartóztatni, az megszerezte a sértett készpénzét – 43 ezer forintot -, majd sietősen távozott.

A sértett rokonai – a hasonló esetek elkerülése érdekében – jelzőcsengőt szereltek fel a férfi lakásába. Nem sokáig kellett várni a csengő kipróbálására, ugyanis a nő szombaton újra megjelent a helyszínen. A sértett jelzett is közelben lakó rokonainak, akik még az udvarban elfogták a tolvajt.

A nővel szemben lopás gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsított februárban is hasonló bűncselekményt követett el, lebukását akkor is egy jelzőcsengő okozta – tudatta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik