Közélet

Hamis tízezresekkel fizették a kocsmákban

Hamis tízezreseket hozott forgalomba egy háromtagú bűnbanda Hódmezővásárhelyen és Mártélyon az elmúlt két hétben.

A csoport egy eddig ismeretlen személytől szerezte be a hamis bankjegyeket, majd néhány nap alatt igyekeztek túladni rajtuk. Főként kocsmákat és kisebb üzleteket kerestek fel, ahol néhány száz forint értékben vásároltak, vagy felváltatták a hamis pénzt. Bár a bankjegyek elég gyenge hamisítványok voltak, a legtöbb helyen csak később tűnt fel az eladónak, hogy valami nincs rendben. Volt olyan hely is, ahol csak az után jöttek rá az átverésre, hogy a nyomozók felkeresték őket. A vásárhelyi rendőrök tucatnyi hamis tízezrest foglaltak le, ezeket a Magyar Nemzeti Bank szakértői ellenőrzik majd.

A három gyanúsított – egy 36 éves nő, egy 25 éves és egy 23 éves férfi – kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. A rendőrség a két férfit őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte mindkettejük előzetes letartóztatását.

A nyomozás tovább folytatódik, hogy megállapítsák, hol készültek a hamisítványok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik