Gazdaság

Mínuszos megállapodások

Magánemberként nemcsak azért érdemes manapság azoknak is folyószámlát nyitni, akik erre eddig nem szánták rá magukat, mert azt követően nem kell - befizetési csekkeiket szorongatva - hó elején ácsorogniuk a postai ablakok előtt, hanem mert megfelelő feltételekkel aktuális pénzügyi "takarójukon" is túlnyújtózkodhatnak. Ez esetben a hangsúly a megfelelő kifejezésen van. A ma folyószámlahitelt kínáló immár több mint tucatnyi bank palettájáról ugyanis nem kizárólag a hitelkamat nagysága alapján érdemes választani; az e téren mutatkozó előnyöket az egyéb kondíciók akár hátránnyá is változtathatják.

Méltán számít a folyószámla a banki kapicsolattartás alapelemének. Azon magánszemély előtt ugyanis, aki effajta viszonyba kerül valamelyik hazai hitelintézettel, egy sor lehetőség nyílik meg. Ezek egy része csak a hétköznapokat könnyíti meg, olyan formán, hogy az általában hó elején esedékessé váló csekkes befizetéseket (jellemzően a közüzemi átutalásokkal) kiváltják. Más része viszont az átmeneti pénzzavaron segít, legyen az valamilyen tartozás kiegyenlítése, avagy egy új eladósodás kezdetének megalapozása.

Persze míg a postai sorban állás időt ugyan nem, pénzt viszont mindenképpen megtakarít, addig a folyószámlánál éppen fordítva igaz e tétel. Ami más megközelítésben annyit jelent: igencsak érdemes átböngészni, hogy az egyes bankoknál mennyi pénzt, s – ami legalább ennyire fontos – milyen feltételek mellett kell a kényelemért áldozni.

Lakossági vonatkozása miatt egyáltalán nem meglepő, hogy a folyószámla-hitelek terén egymással versengők közül is az OTP Bankot kell először megemlíteni. Ez már csak azért is indokolt, mert még az utóbbi időben egyre erősödő verseny közepette is sikerült a legnagyobb hazai hitelintézetnek a magánszemélyek folyószámláinak közel 80 százalékát, számszerűen több mint 2 milliót magánál tartania. Nem utolsósorban azon A-hitelével, amelynek igénybevevői köre az 1996. évi elindítása óta látványosan emelkedik. Míg a debütálás esztendejében 31,1 ezer ilyen szerződést tartottak nyilván, addig a tavalyelőtti mérlegzáráskor már 147,5 ezret, 1998 első háromnegyed évének végén pedig 244,3 ezret. A felvevők tavaly szeptember 30-án 13 milliárd forintot meghaladó összeggel tartoztak az OTP Banknak.

Ám a jelek szerint még ennyi sem volt elegendő e hitelintézet számára. Ez ihlethette az új konstrukciót, a B-hitelt, amely 1998. december elsejétől vált elérhetővé a folyószámla-tulajdonosok számára. Közülük is e hitelszámla-szolgáltatás általában azokat célozza meg, akik legalább 3 hónapja vannak ilyen típusú kapcsolatban az OTP Bankkal, és ennek keretében havonta nettó 40 ezer forint jövedelmet utalnak át kontójukra. Ám azon ügyfelek esetében nagylelkűen eltekintenek az említett számlamúlttól, akiknél az OTP Bank teljes körű bérátutalásra szerződött a munkáltatóval, amely 3 hónapra visszamenőleg igazolja alkalmazottja jövedelmét. A hitelkeret összege 50 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedhet, s azt a 2 éves futamidőn belül tetszőleges ütemben lehet lehívni. Az adott lejárathoz igazítva ugyancsak az ügyfél határozhatja meg a visszafizetési időpontok sűrűségét, azaz a törlesztő részletek nagyságát. További csáberőként e konstrukcióhoz Eurocard/Mastercard típusú bankkártya is igényelhető. Az ezzel és folyószámlával rendelkező kliensei számára az OTP Bank hitelbírálati díj és rendelkezésre tartási jutalék felszámítása nélkül folyósítja ezt a hitelt.

A sorban következőként a Postabankot kell megemlíteni, még akkor is, ha – az alapvetően szintén lakossági irányultságú hitelintézet – az elmúlt évben csaknem gyógyíthatatlan sebeket szerzett. A bank még így is mintegy 360 ezer darab forint alapú lakossági folyószámlát vezetett 1998 novemberének végén, a korábbi időszak havi 6 ezer darabos átlagos állománygyarapodásának eredményeként. Azon ügyfél, akinek folyószámlájára legalább 3 alkalommal érkezik munkabér jellegű jóváírás, e banknál is hitelkerettel hidalhatja át pénzügyi nehézségeit.

Úgy tűnik, horribilis veszteségei ellenére is akad terület, ahol a Postabank állja a versenyt a többiekkel. Legalábbis erre lehet következtetni abból a tényből, hogy folyószámla-hitelt igénylő klienseinek a bankszektor átlagánál lényegesen kedvezőbb, mindössze évi 21 százalékos kamatot számít fel, emellett a rendelkezésre tartási jutaléktól is megkíméli adósát. A maximális hitelkeret mértékét egyébként a számlára érkező munkabér jellegű jóváírások összege határolja be. A rendelkezésre bocsátott hitellel a számlát érintő valamennyi terhelés finanszírozható, természetesen a hitelkeret erejéig. A törlesztés automatikusan történik, ami alatt azt kell érteni, hogy e célra a Postabank – amúgy az ilyen típusú hitel bankszektori specifikumaként – felhasználja a számlára érkező jóváírásokat. A hitelkeret nagyságát a hitelképesség felülvizsgálatával egyidejűleg, hathavonként állapítják meg újra.

Az utóbbi időben főbb mutatóiról (mérlegfőösszeg, adózás előtti, illetve utáni eredmény, saját tőke stb.) feltűnően hallgató Budapest Bank (BB) lakossági bankszámla szolgáltatáscsomagjának részét képezi az a folyószámlahitel, amelynek összege az OTP-hez képest ugyan alacsonyabb: 20 ezertől 300 ezer forintig terjedhet. A hitelkeretet egy évig tartja rendelkezésre a BB, az erre vonatkozó igényléseket a már az áru- és a fogyasztási hiteleknél megtapasztalt – igaz, egyesek szerint igen nagy veszélyeket magában hordozó – rekordgyorsasággal, ez esetben egyetlen munkanap alatt bírálják el.

Ma már a takarékszövetkezetek sem akarnak lemaradni a lakosság kegyeiért folytatott ádáz versenyben; az integrációhoz tartozó 226 ilyen hitelintézet az 1997. áprilisi privatizációja óta immár szakmai befektetővel megerősített csúcsintézménye, a Takarékbank jótékony védőszárnyai alatt teheti mindezt. Ennek megfelelően a takarékszövetkezetek többsége is biztosít hitelkeretet az általuk vezetett 360 ezernyi – a kerekítések után a Postabankéval teljesen megegyező darabszámú – magánbankszámlához. A keret nagysága természetesen függ az ügyfél bonitásától. A hitel igénybevételekor fizetendő díjakat és kamatokat – a bankszámlákhoz hasonlóan – a takarékszövetkezetek egyedi ügyfélpolitikájuk szerint, a helyi piaci viszonyok ismeretében, önállóan határozzák meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik