Gazdaság

SZOFTVERAUDIT – Memória-takarítók

Minden bizonnyal kevesen vannak azok, akiknél otthon, a számítógépes adatállományban rend van, a programjaik a lehető legkevesebb helyet foglalják el, és mindig minden dokumentumot megtalálnak. A gazdálkodó szervezetek között, amelyek általában rákényszerülnek bonyolult számítástechnikai rendszerek alkalmazására, még kevesebb ilyet találni. Márpedig az informatika átláthatósága, irányíthatósága alapvető üzleti érdek. A Magyarországon másfél éve meghonosított szoftveraudit ebben nyújt segítséget.

Esetünkben a rend nemicsak az eszközök (hardveirek és szoftverek), hanem az informatikai folyamatok, célok, stratégiák átláthatóságát is jelenti. A cég vezetésének fontos tudni, hogy a gazdasági folyamatok milyen informatikai háttérállományt igényelnek, hiszen a beruházások csak ennek tükrében lehetnek kifizetődők.

Az informatikai eszközök vizsgálatakor általában a kiinduló lépés a szoftverállomány feltérképezése. Közismert tény, hogy az alkalmazott szoftvereknek csak egy része jogtiszta. A PricewaterhouseCoopers felmérése szerint 1997-ben a világon a vállalati PC-ken futtatott szoftverek 40 százaléka illegális volt, s ez 11,4 milliárd dolláros bevételkiesést jelentett a szoftvergyártóknak. A felmérést a Business Software Alliance (BSA), a nagy szoftvergyártó cégek által felállított, a jogtiszta szoftverek elterjesztéséért küzdő – s mint ilyen, anyagi érdekek által is vezérelt – szervezet rendelte (néhány ország mutatóiról lásd a grafikont). A jogtiszta programok arányának növekedése azonban nemcsak a gyártók, illetve az informatikai cégek érdeke, hanem a felhasználóké is. Nem utolsósorban azért, mert az illegális használatot büntetik, s az ez ügyben kiszabott büntetések száma Magyarországon is egyre nő. (A napokban a mosonmagyaróvári polgármesteri hivatalt büntették meg emiatt 300 ezer forintra. A honi gyakorlatban azonban egyelőre inkább csak magánvállalkozókat, kis cégeket vagy költségvetési intézményeket kapnak rajta, pedig minden bizonnyal a profitorientált nagy társaságok túlnyomó részénél is találna kivetni valót a “szoftverrendőrség”.)

A BSA 1997 őszén kampányt indított a gazdálkodó szervezetek körében a tudatos szoftverkezelés elterjesztése érdekében. A kampányban részt vett többek között a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), a Matáv, az ÁB-Aegon, a Biogal, a Siemens Telefongyár, illetve a TVK. A szerződésbe nem foglalt megállapodás azt mondta ki, hogy a kampány végeztével az intézmények legalitási nyilatkozatot tesznek, amelynek feltétele, hogy az adott szervezeten belül a szoftverekre vonatkozó kellékgazdálkodási és nyilvántartási rendszer bevezetése legalább folyamatban legyen, vagy akár be is fejeződjön.

A PMG Rendszerház Kft. által végzett szoftveraudit hamarosan lezárul – tudtuk meg Magyar Zsuzsától, a MeH kormányzati, hálózati és informatikai főosztályának vezetőjétől. Az állomány felmérésén kívül stratégiát is kidolgoznak arra, milyen lépéseket kell tennie a hivatalnak, hogy a jogtisztaságot a lehető leggazdaságosabb úton érje el.

A szoftveraudit minden esetben úgy indul, hogy a szoftverállomány feltérképezése után elemzik a számlákat, a licencszerződéseket, s ezek alapján megállapítják, melyek azok a programok, amelyek jogi szempontból kifogásolhatók, vagyis ahol meg kell újítani a szerződéseket – mondta el Pintér Pál, a Synergon Informatika Rt. üzleti alkalmazások üzletágának igazgatója. Az audit hatása azonban jóval túlmehet a jogtisztaság elérésénél. Losonczki István, a TVK informatikai divíziójának munkatársa szerint a több mint ezer PC-t üzemeltető cégnél a vezetés nyeresége kettős: egyrészt ma már a szoftverek 100 százalékosan jogtiszták, így nem kell tartani az esetleges büntetéstől, másrészt pedig “átláthatóvá vált a terep”. A számítástechnikában nem feltétlenül jártas cégvezetés tehát minden szempontból képbe került, vagyis hosszú távon a költséges szoftveraudit megtakarításhoz vezet.

A kialakult jogtisztaság megtartására a TVK olyannyira ügyel, hogy a munkaszerződéseket is egy erre vonatkozó passzussal készül kiegészíteni, s azokat az alkalmazottakat, akik önkényesen installálnak szoftvereket, meg fogja büntetni. Az egységes és jogi szempontból nem kifogásolható szoftverállomány bevezetése viszont megköveteli, hogy a számítógépközpont felkészült legyen a csomagok távoli telepítésére, illetve a licencek és a karbantartás központi kezelésére. Egy erre alkalmas rendszermenedzsment megvalósítására nemrég írt ki tendert a TVK, a napokban érkeznek be az ajánlatok. Az aPlus Kft. által menedzselt audit további elemei: a szállítókkal megállapodnak a számlák egységesítéséről, illetve a licencek tárolását a jobb átláthatóság végett a felhasználóktól a központ veszi át.

Sokan nem tudnak róla, hogy a szoftver vásárlója a vételár kifizetésével nem a tulajdonhoz jut, csupán a felhasználás jogát veszi meg. A szerződések pedig rögzítik a felhasználás módját és a felhasználók körét.

Ahhoz, hogy az audit végén elért állapot ne zilálódjon szét, a változásoknak folyamatosan nyomon követhetőeknek kell lenniük. Ehhez a komolyabb auditáló cégek külön szoftvereket fejlesztettek ki, s adnak el megrendelőiknek. Az eljárást egyébként gyakran hardveraudit is kiegészíti, amely a gépekre, alkatrészekre, illetve a vonatkozó pénzügyi folyamatokra terjed ki. n

Ajánlott videó

Olvasói sztorik