Eredményesen zárta első teljes évét a Nitrokémia 2000 Rt. A növényvédő szereket előállító balatonfűzfői gyár tavaly 10 milliárd forint árbevételt és mintegy 180 millió forint adózás előtti eredményt ért el. A honi forgalmat tekintve hatodik helyen lévő – egyes termékeknél (például a kukorica gyomirtó szerek kifejlesztésénél) azonban világelső – cég 15 különböző növényvédő szert készít; ezek fejlesztésére 300 millió forintot költöttek. A nagy múltú társaság tavaly tavasszal vált ketté. Ennek oka egyrészt szakmai volt – túlságosan sokféle termékkel foglalkoztak -, másrészt a tetemes környezetvédelmi károkkal szembesülő cég a pénzügyi befektetők számára sem volt igazán vonzó. A Nitrokémia 2000 Rt. megőrizte a klasszikus terméket, a növényvédő szert, míg a Nitrokémia Rt. “nyakán maradt” a többi gyártmány és a környezet-helyreállítási kötelezettség. A terhek nagyságrendjére jellemző, hogy a kormány kilátásba helyezte: e célra 7 év alatt mintegy 6 milliárd forintot megelőlegez. Eddig azonban a Nitrokémia Rt. mindössze 100 millió forintot kapott. Ez pusztán a környezetvédelmi feladatok előkészítéséhez – egyebek mellett a szennyvízkezelés modernizálásának, a hulladéktárolás átalakításának folytatásához – lesz elegendő.
- 22:57 Évtizedeket kell várni, hogy ilyen Roma-győzelmet lásson az ember
- 21:53 Hadházy: Orbán véget nem érő melóról posztolt, de közben Indiába utazott
- 21:34 „Eléggé feldúlt vagyok” – dühösen nyilatkozott a Manchester United edzője
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2025. 01. 05.
- 20:31 Elon Musk a német belpolitika után a briteknél is előállt egy konkrét öltettel
- 20:26 Bayer Zsolt Fábry Sándornak: „Kossuth-díjat? Mire?”
- 20:14 Adrien Brody: Büszke vagyok arra, hogy képviselhetem az amerikai álmot
- 19:30 Őrült meccsen rabolt pontot Liverpoolból a Manchester United
- 19:17 Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert evakuáltak
- 19:15 Eddig 32 delfin esett áldozatul az orosz tankerekből kiömlött fűtőolaj miatt
- 19:05 Gótikus Stockholm-szindrómába taszít az új Nosferatu vámpírja
- 19:00 Sokba kerülhet, ha kifogott védett halat viszünk haza
- 18:39 Megüresedett egy pad az NB II-ben, 28 edző jelentkezett a posztra
- 18:38 Kiretusálták a német külügyminiszternőt szíriai tárgyalásának hivatalos fotóiról
- 18:32 Tényleg lehet bérgyilkost fogadni az interneten?
- 12:15 Keresi a rendőrség azt a sofőrt, aki a hajnali autós üldözés közben balesetet okozott Budapesten
- 17:23 Felrobbant egy Boeing kereke felszállás közben
- 13:49 Elpusztult a farkasok királynője
- 11:45 Lázár János a Kutya Párt úttestre festő aktitvistájáról: Akár azonnal ki is rúgathattuk volna
- 20:14 Adrien Brody: Büszke vagyok arra, hogy képviselhetem az amerikai álmot
- 14:49 A Batthyány térnél ivott a Dunából a görögkatolikus főpap
- 15:53 Új ukrán támadás indult Kurszk közelében, Kijev szerint meglepték az oroszokat
- 15:30 Jócskán megelőzte korát az elfeledett magyar zseni
- 15:08 Részletre is megvásárolhatóak a Sziget-bérletek
- 15:05 Elpusztult Perry – róla mintázták a Shrek minden lében kanál szamarát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!