Az elmúlt három évben az államháztartás, azaz a központi költségvetés, a társadalombiztosítás, az elkülönített állami alapok és az önkormányzatok együttes hiánya átlagosan a GDP 4,1 százalékát érte el. Ez az arány jobb, mint számos OECD tagországé volt a kilencvenes évek elején (1993-ban Svédországban például 12,9 százalékos, Olaszországban 9,5 százalékos, de még Franciaországban is 5,8 százalékos deficitet regisztráltak).
Az 1996-98-as évek átlaga jó kiindulópont, hogy az idei esztendő első hónapjainak hiányát ahhoz viszonyítsuk. Ezen összehasonlításban a bevételek oldalán 73 milliárdos elmaradás, míg a kiadási oldalon 77 milliárd forintos többlet mutatkozik ahhoz képest, mint amennyi a fenti bázisidőszak első öt hónapjának átlagos bevételi, illetve kiadási felfutásából következne. A kettő együtt 150 milliárd forint, vagyis ennyivel több volt a hiány annál, mint amennyinek a megelőző három év tendenciái alapján lennie kellene. Ennek nyomán az idén május végéig az államháztartás hiánya elérte az egész évre előjegyzett deficit 87 százalékát.
A bevételek elmaradásában közrejátszott, hogy a gazdálkodó szervek befizetései 28 milliárddal, a fogyasztáshoz kapcsolt adók pedig 36 milliárd forinttal elmaradtak a korábbi évek trendje által meghatározottól (lásd a táblázatot). Ebben a bevételek potenciális növekedésének túlbecslése játszik szerepet; a folyó áron 13-14 százalékkal növekvő GDP mellett nem teljesíthető 1999-ben, hogy a vállalatok befizetései, illetve a fogyasztáshoz kapcsolt adók 25-30 százalékkal növekedjenek.
Az elmaradást azonban a jövedelemadó és a központi szervek összesen 33 milliárd forintos befizetési többlete félig kompenzálta. Így a korábbi trendek által meghatározottnál nagyobb bevételkiesés többsége valójában a jegybank befizetéseinek, illetve az adósságszolgálattal kapcsolatos befizetéseknek mintegy 41 milliárd forintos elmaradásához kapcsolódik.
Hasonló a helyzet a kiadási oldalon is. Igaz, hogy kiadási többlet jelentkezik a gazdálkodók, illetve a központi költségvetési szervek támogatásánál, de ezt a felhalmozási kiadásoknál jelentkező megtakarítás részben ellensúlyozza. A többlet főleg azért keletkezett, mert az adósságszolgálatnál az időarányosnál 44 milliárddal több került kifizetésre.
Valószínűnek tűnik, hogy a gazdálkodó szervezetek befizetései és a fogyasztáshoz kapcsolt adók az év folyamán el fognak maradni a túlzottan optimista előirányzatoktól. A kiadási oldalon is az várható, hogy – főleg a mezőgazdaság igényei miatt – a gazdálkodó szervezetek támogatása meghaladja a vártat. A két hatás eredőjeként a központi költségvetés hiánya a tervezettnél 50-100 milliárd forinttal több lehet.
Az államháztartási hiány további forrása a tb-alapok hiánya. Ezt is beszámítva a költségvetési deficit a GDP 4,7 százalékát fogja kitenni. Ez a mérték nemzetközi összehasonlításban a legfejlettebb országok mutatóival vetekszik. A legrosszabb esetben a tervezett költségvetés 100 milliárd forintos túllépése egy százalékponttal növelheti az inflációt, kedvező esetben serkentve a gazdasági növekedést. Ezért a reálgazdaság oldaláról – bár a kiadások szoros ellenőrzése mindenképpen indokolt – nincs értelme az erőteljesebb beavatkozásnak.
A külső egyensúly romlását tekintve azonban a deficit nagysága nagyon is számít. Az úgynevezett vámterületi gazdaság (tehát a többé-kevésbé magyar, nem vámszabad területen tevékenykedő vállalkozások) külkereskedelmi egyenlege 1991 óta 5 milliárd dollárral romlott.
A kereskedelmi mérleg növekvő hiányát a közvetlen tőkeberuházások és a portfólió-befektetések finanszírozzák. A magyar gazdaság külső egyensúlya ma már nagymértékben a portfólió-befektetések alakulásán múlik, márpedig ezek igen mozgékonyak. A külföldi befektetők a már eddig itt elhelyezett 7 milliárd dollárjukat akár veszélyben is érezhetik. A költségvetési hiány, de méginkább annak a nemzetközi pénzügyi intézmények, szakértők általi megítélése komoly mérlegelési tényező e befektetők szemszögéből.
A magyar gazdaság fő problémája a fizetési mérleg növekvő hiánya. A megoldást – vélik az Ecostat elemzői – a hazai piacok megfelelő (a fejlett ipari országokban is alkalmazott) védelme, a hazai cégek piacra jutásának erőteljes támogatása jelentheti. –
