Belföld

Hoffmann nem száll ki teljesen a felsőoktatásból

Hoffmann Rózsa nem érzi megfutamodásnak, hogy a kormányzat kettéválasztja az oktatás területét, és ő köznevelésért felelős államtitkárként folytatja munkáját. A szemét egyébként a jövőben is rajta tartja majd a területen – mondta  a politikus a TV2 reggeli műsorában.

Az oktatási államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel azt mondta, megfutamodás az lett volna, ha odadobta volna koncként a felsőoktatást egy hozzá nem értő embernek. Azt ígérte, nagyon szorosan együtt fog működni Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkárral, akit ő javasolt a posztra.

Hoffmann Rózsa világossá tette, hogy teljes mértékben nem száll ki a felsőoktatásból, hiszen sok kérdés összefügg a köz- és a felsőoktatásban, ezért a szemét rajta tartja majd a területen. Hozzátette: egyeztettek a kormányfővel és a miniszterrel is a terület szétválasztása előtt.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy fizikailag sem nagyon tudott az elmúlt hónapokban a felsőoktatás ügyeivel foglalkozni. Megjegyezte: Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár jól vitte a felsőoktatás ügyeit, de a Hallgatói Hálózat (HaHa) valamilyen oknál fogva nem „csípte őt”.

A demonstrációikról azt mondta, közismert lett, hogy a hallgatók felkészítése mögött olyan politikai és pénzügyi csoportok állnak, amelyeknek érdekük, hogy ez a kormány megbukjon. Ez a politikai játszma része, és a HaHa képviselői is elismerték, hogy Soros György magyar származású üzletember által finanszírozott továbbképzéseken vettek részt.

Arra a kérdésre, hogy a hallgatói szerződés az alaptörvénybe kerül-e, azt válaszolta: a parlamentben támogatni fogja a javaslatot, de a részleteket törvény szabályozza majd. A Hír24 a minap kormánypárti képviselőktől próbálta megtudni, miért kell alkotmányba foglalni a hallgatói szerződést. Ha kíváncsi a válaszokra, ide kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik