Igazi osztrák iparmágnásként jellemezhető Thomas Prinzhorn: a magánvállalkozás és a szabadpiac elkötelezett híve, egészen addig, amíg nem szorul külső tőkeinjekcióra avagy adminisztratív állami támogatásra. Hitelezőként az Ausztriában az államtól ugyancsak nem éppen független bankok és állami fejlesztési alapok egyaránt szóba jönnek, s azt is jó néven veszi, ha vállalkozásait importkorlátozással segíti a kormány. A nyilvánosságot és a tulajdonosi szerkezet diverzifikálását jelentő tőzsdét ellenben nem kedveli; ügyeit maga szereti intézni, a lehető legkevesebb külső befolyástól zavartatva.
Az 1943-as születésű Prinzhorn pályáját 1968-ban az Egyesült Államokban kezdte: két évet dolgozott a papír- és csomagolóiparban tevékenykedő Boise Cascade Corporation kötelékében. 1970-ben tért vissza: a W. Hamburger AG és a Mosburger AG vezetője lett. 1975-ben tulajdonosi érdekkörébe vonta a Hamburger Unterlanden GmbH-t, 1984-ben a Brigl & Bergmeister (B&B) AG-t. Birodalma a nyolcvanas évek közepére több milliárd schillingnyi papír- és csomagolóipari árut állított elő.
A kilencvenes évek elején, ráérezve a multinacionális cégek közép- és kelet-európai terjeszkedésével a minőségi csomagolóanyagok iránt megugró keresletre, több céget is megvásárolt a térségben.
A régióban lezajlott rendszerváltás kezdetén, 1990-ben a B&B révén érdekkörébe vonta a szlovén Vevce papírgyárat, 230 millió schillinget (mintegy 20 millió dollárt) fizetve érte. Ugyanez a Prinzhorn-cég 1992 januárjában szerzett többségi részesedést a Szolnoki Papírgyár Rt.-ben, 130 millió schilling fejében, ám ugyanaz év októberében a közgyűlés határozata értelmében leállt a termelés a magyar papíripar akkor legkorszerűbbnek számító gépsorán. Az újraindítás feltételeként Prinzhorn a céget terhelő állami kölcsönök elengedését, illetve védővámok bevezetését kérte. Eredménytelenül: a vállalat ellen 1995-ben felszámolási eljárás indult, s végül az ugyancsak osztrák Frantschach-csoport vette meg a Szolnoki Papírgyárat 120 millió schillingért.
1995-ben egy másik magyar Prinzhorn-érdekeltségnél is döntő változás következett be: az osztrák befektető akkor vált a korábban 40 százalékban birtokolt Dunapack 100 százalékos tulajdonosává, 2,3 milliárd forintot fizetve értve. A kiskunhalasi Halaspack Rt.-nél eszközölt invesztícióval együtt a Prinzhorn-csoport mára öszszesen mintegy 160 millió dollárt költött magyar érdekeltségeire, s így ma a legnagyobb osztrák befektetőnek számít Magyarországon.
Az osztrák nagybefektető nemcsak a papíriparban rendelkezik kiterjedt érdekeltségi körrel: a fáma szerint az idők során öt aszszonytól összesen hét gyermeke született. Az 1991 és 1993 között az osztrák gyáriparos-szövetség bécsi tartományi csoportjának élén álló Prinzhorn a cégvezetéshez hasonlóan a politikában is szeret kacérkodni az autoriter stílussal – bár nem feltétlenül kedveli, ha azt ellenében alkalmazzák. 1995-ben egyszer már szerepelt az FPÖ képviselőjeként, 1996-ban pedig a párt gazdaságpolitikai szóvivőjévé lépett elő, ám a pártvezér, Jörg Haider önkényes vezetői stílusa ellen tiltakozva rövidesen lemondott e tisztéről.
A Prinzhornt ez alkalommal a lista élére állító – jelenleg karintiai tartományfőnök – Haider részéről ügyes taktikai húzásnak bizonyult a sikeres nagyvállalkozó szerepeltetése. Prinzhorn ugyan kissé beleszürkült a vad idegenellenességgel átitatott szabadságpárti kampányba, ám a jelentős FPÖ-sikert hozó választás után sokféle politikai szerep várhat még a papírmágnásra. –
