Meggyőző fölénnyel választották meg október 24-én argentin államfővé Fernando de le Rúát, aki ezzel négy évtizedes politikai pályafutására tette fel a koronát, s vetett véget a Carlos Menem nevével fémjelzett peronista párt uralmának. A 62 éves Fernando de la Rúa a választás után sem hazudtolta meg önmagát: visszafogott volt, és még akkor is csak csak alig mosolyodott el, amikor ezrek ünnepelték egy Buenos Aires-i szálloda előtt. “A gazdasági fejlődést társadalmi igazságossággal fogjuk párosítani” – ígérte ünnepélyesen.
De la Rúa ezúttal is mértéktartó volt. Tudja, hogy nem számíthat mézeshetekre: rögvest hozzá kell látnia a gyengélkedő gazdaság talpra állításához. Az ország GDP-je az idén várhatóan több mint 3 százalékkal esik vissza. A munkanélküliség 15 százalékra rúg, és a költségvetési hiány várhatóan meghaladja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) aláírt megállapodásban rögzített 5 milliárd dolláros határt. Eközben az iparvállalatok alkalmazottai, a mezőgazdasági árutermelők és az exportőrök vállvetve harcolnak a magas adók és a merev munkaügyi törvények ellen.
NYOMÁS ALATT. Argentína december 10-én hivatalba lépő államfőjének nincs sok ideje, hogy felpörgesse a gazdaságot. Az argentin részvény- és kötvényforgalom ugyan a választás előtti héten – éppen az ő győzelmében bízva – nekilendült, azóta azonban lényegében stagnál a piac. A leendő elnök borotvaélen táncol a gazdasági szükségszerűségek és a politikai realitások között. Ki kell elégítenie az őt támogató koalíciót alkotó mindkét párt – az évszázados múltú centrista Radikális Polgári Unió és a fiatalabb, balos Frepaso – pozícióéhségét. “De la Rúának a gazdaság érdekében minél hamarabb meg kell neveznie a kabinet tagjait és azt, hogy milyen politikát kíván követni” – nyilatkozta Abel Viglione, a Buenos Aires-i Fiel kutatóintézet gazdasági elemzője -, persze politikailag ez korántsem ilyen egyszerű.”
Argentína a feltörekvő piacok többségénél erősebben rá van kényszerítve, hogy a külföld felé is “eladja” gazdasági programját. Mivel a korábbi megszorítások keretében életre hívott úgynevezett valutatanács szorosan köti a pezót az amerikai dollárhoz, a jegybank egykönnyen sem kamatlábat nem csökkenthet, sem pedig a nemzeti valutát nem gyengítheti meg az export felfuttatása érdekében. Az ország előtt gyakorlatilag csak egyetlen választás áll, mégpedig a fiskális szigoré. Ha a külföldi befektetők azt gondolják majd, hogy az új kormányzat költségvetési politikája nem elég következetes, azt az argentin részvények és kötvények árán “verik majd le”. A külföld bizalma nélkül pedig Argentína nem juthat elég pénzhez a nemzetközi tőkepiacokon. Pedig csupán 2000-ben 16 milliárd dollárra lesz szüksége a büdzsé hiányának finanszírozásához és az adósságszolgálat teljesítéséhez.
De le Rúa egyik pozitívumaként tartják számon, hogy a pénzügyi szigor gondolata nem idegen tőle. Buenos Aires polgármestereként ugyanis már egyszer sikerült egyenesbe hoznia a főváros pénzügyeit. Tőle és gazdasági miniszterétől – aki várhatóan a központi bank korábbi elnöke, José Luis Machinea lesz – azt remélik, hogy megnyirbálják a szabadon felhasználható pénzeket és csökkentik néhány minisztérium büdzséjét is. Ahhoz, hogy belül tudjanak maradni a jövő évre tervezett 4,5 milliárd dolláros költségvetési deficiten, várhatóan sor kell majd keríteni bizonyos adók emelésére, valamint az adókedvezmények egy részének eltörlésére.
A KONSZENZUSTEREMTŐ. A beharangozott változtatások mellett egyes régen várt reformintézkedéseket – a munkajogi törvények rugalmasabbá tételét, vagy a szakszervezeti irányítás alatt álló egészségügyi rendszer átalakítását – szinte bizonyosan elnapolják. Ennek egyik oka, hogy a peronisták a szenátusban legalább 2001 végéig többségben lesznek, s ők adják a tartományi kormányzók többségét is. Ráadásul a szakszervezetek élesen ellenzik a munka törvénykönyvének megváltoztatását, noha az az egyik feltétele az új munkahelyek teremtésének, s az argentin ipar versenyképesebbé tételének. A konszenzusteremtő képességére büszke De la Rúa azonban vélhetően nem kockáztatja meg, hogy már a négy évig tartó hivatali ideje kezdetén kihívja ellenfelei haragját.
A jelek szerint a szerencse a leendő elnök oldalán áll. Brazília – az első számú kereskedelmi partner – kezd kilábalni a recesszióból. Argentína legfontosabb exportcikkeinek ára, így az acélé és az étolajé, ismét emelkedőben van. Úgy fest, hogy a dél-amerikai ország gazdasága már túljutott a mélyponton, jövőre pedig megkezdődhet a felkapaszkodás. Ám Fernando de la Rúa soha nem volt olyan politikus, aki a vakszerencsére bízza magát. Most sem engedheti meg magának ezt a luxust.
