Az utóbbi tíz-húsz évben kelettől nyugatig szédületesen sokat fejlődött az észak-amerikai sípiac kínálata. Ott persze európai sízőkből találni keveset. Hát még a roppant ország belsejében, azon belül is Utah államban, a mormonok földjén. Pedig Salt Lake Citytől még a mi fogalmaink szerint is csak egy ugrás Park City, ez a nyolcvanas években a semmiből kiépült síközpont, nem szólva a szomszédságában létesített másik fél tucatról. E „semmi” hátteréül persze az a 4 ezer méter fölé magasodó csúcsok övezte hegyvidék szolgált, amelynek lejtőire olyan széles lesikló pályát építettek, amilyenekről Európában jobbára csak álmodhatunk. És ahogyan lenni szokott, minél később jött létre egy-egy síhely, annál fejlettebb, annál kényelmesebb. Egyetlen példa. Míg a Park City-i, egyébként igen sűrűn kiépített felvonó-hálózat egyik megállóhelyén várakoztunk – persze legfeljebb néhány percig -, finoman ívelő tetőzet védett bennünket a netán meginduló havazástól és kellemes meleget sugárzott ránk fűtőcsöveiből. –
