Gazdaság

RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉS A PK BANKNÁL – Eszükbe jutott

A hazai bankprivatizáció utolsó frigyében párjára talált Pénzintézeti Központ (PK) Bank rendkívüli közgyűlésén megválasztott új vezetőség a működés folyamatosságának fenntartását tartja elsődleges céljának.

A PK Bankot elnyerő Atlasz Biztosító vezette konzorcium várhatóan 1998 elején dönt arról, hogy a házassággal hozományként kapott Polgári Bankot (PB) magába olvasztja-e, vagy túlad rajta. A hitelintézet új gazdái mindenesetre a jövőben szoros szakmai együttműködést terveznek a Postabankkal. Akár oly módon is – fogalmazott az új elnök-vezérigazgató -, hogy ha szükséges, akkor a PK önálló arculattal is meg tudjon jelenni a második legnagyobb hazai hitelintézet hálózatában. (A Postabankhoz fűződő szálak erősségére utal, hogy a bankvezéri székben a Király Pétert felváltó új elő ember ezt megelőzően a Postabank vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett.) Pusztai Viktor szintén szakmai szereppel magyarázta a Postabank részvételét a privatizációs ügyletben, mondván: a kifejezetten pénzügyi befektetőkből álló konzorciumnak szüksége volt egy gyakorló banki koordiná-torra.

A két hitelintézet számairól a bankár mindössze annyit árult el: a PB-ügy vélhetően lezárható lesz úgy, hogy a 30 milliárd forintot meghaladó mérlegfőösszegű PK nyereséges legyen. A PB még aktuális konstrukcióiról az elnök-vezérigazgató megjegyezte, hogy a Civis a jövő év elején lejár, a Citizen azonban egyelőre biztosan megmarad.

A várhatóan private banking szolgáltatásra szakosodó PK eddig öttagú igazgatósága a részvényesek döntése nyomán hétfősre bővült. Tagjai között helyén maradt Kocsis Károly, Török Gábor és László András. Az új tagok: Nagy Zsolt, a Ferr-Bróker Értékpapírkereskedő és Befektetési Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója; Gál-Pál Zoltán az Atlasz képviseletében; Vajdáné Horváth Piroska, a Postabank Részvénytársasági Igazgatóságának titkárságvezetője; továbbá Pusztai Viktor. A felügyelőbizottság elnöke Maráczné Rácz Gabriella lett, aki elnök-vezérigazgatói tanácsadó a Postabankban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik